Az interneten kering egy – ismeretlen szerzőtől származó – különleges írás, amely azt a tömeges, és senki által nem szervezett, nem vezetett jelenséget mutatja be, amely egyszerre figyelhető meg a Föld valamennyi részén. Íme:

A felszínen háború és erőszak dúl a világban, és a dolgok sötétnek látszanak. Ám ezzel egy időben a lélek csendjében és nyugalmában valami más is történik a mélyben. Egy belső forradalom zajlik, amint néhány embert megszólít és hív egy magasabb világosság.

Ez egy csendes forradalom. Bentről kifelé megy végbe. Lentről, a mélyből halad a felszín felé. Ez egy globális hadművelet. Egy spirituális konspiráció.

 

A bolygó minden nemzetében jelen vannak alvó sejtjeink. Nem látsz minket a TV- ben. Nem olvasol rólunk az újságban. Nem hallasz rólunk a rádióban.  

Mi nem keressük a dicsőséget. Nem hordunk egyenruhát. Akad köztünk mindenféle méretű, alkatú, bőrszínű és stílusú ember.

Legtöbbünk névtelenségben tevékenykedik. Csendesen dolgozunk a színfalak mögött, a világ minden országában és kultúrájában. Kis és nagy városokban, hegyek közt és völgyekben, farmokon és falvakban, bennszülött törzsek közt és távoli szigeteken. Lehet, hogy elmész mellettünk az utcán, és észre sem veszel minket.

Titkos ügynökök vagyunk, akik a háttérbe húzódva maradunk. Számunkra nem érdekes, hogy kié lesz a végső dicsőség, csupán az, hogy a munka el legyen végezve.

Olykor észrevesszük egymást az utcán, csendesen biccentünk, és megyünk tovább az utunkon. Napközben sokan közülünk eljátsszák, hogy van rendes munkájuk is, Ám az álcázó homlokzat mögött éjszakánként az igazi munkára is sor kerül. 

Néhányan úgy neveznek bennünket, hogy a Tudatos Hadsereg. Elménk és szívünk erejével lassan egy új világot teremtünk. Buzgón és örömmel követjük azokat a parancsokat, amelyeket a Központi Szellemi Vezérlőközpontból kapunk. 

Békés, titkos szeretetbombákat szórunk le, amikor senki sem figyel: verseket ~ öleléseket ~ zenét ~ fényképeket ~ filmeket ~ kedves szavakat ~ mosolyt ~ meditációt és imát ~ táncot ~ társadalmi szolgálatot ~ honlapokat ~ blogokat ~ a kedvesség megannyi kifejeződését…

Mindannyian a magunk saját módján fejezzük ki magunkat, a bennünk lévő egyedi tehetség révén.

„Légy te magad az a változás, amit látni akarsz a világban!” - Ez a mottó tölti meg a szívünket. Tudjuk, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy a valódi átalakulás végbe menjen. Tudjuk, hogy a magunk csendes és szerény módján megvan bennünk az összes óceán együttes ereje. A munkánk lassú és aprólékosan kidolgozott, mint a hegyek képződése. Első pillantásra még csak nem is látható, mégis hatalmas kőzetlemezeket mozgat meg az eljövendő évszázadokban.

A 21. század új vallása a SZERETET!

Nem kell, hogy magas műveltségű legyél, nem kell, hogy valamiféle különleges tudás beavatottja légy, hogy megértsd. Szívünk bölcsességéből fakad, mely benne él a mindenkiben ott rejlő örök, fejlődést támogató impulzusban. 

Légy te magad az a változás, amit látni akarsz a világban. Senki más nem képes ezt megtenni a számodra. 

Most toborzást tartunk. Talán te is csatlakozol hozzánk vagy már meg is tetted ezt. Isten hozott – az ajtó nyitva áll!

- Ismeretlen szerzőtől

-----------------------

A teljesség igénye nélkül, íme öt magyar olyan felület, amelyen olyan gondolatokkal találkozhatunk, amelyek a spirituális forradalom megnyilvánulásai:
- Most Közösség küldetése, hogy növeljék az emberek tudatosságát, és a jelen pillanat megélése által szebb, boldogabb, szeretetteljesebb életet teremtsenek: www.mostkozosseg.hu és www.facebook.com/mostkozosseg
- TEN spirituális csoport a felemelkedéssel és az aranykorral foglalkozik, amelyben kitüntetett szerepet kap a magyar nyelv. Hiszen „mert TE és ÉN nincs külön, az egy és az a TEN. (TE+Én)=TEN. Tenmagad, te IS TEN vagy!” www.facebook.com/tencsoport
- Napvallás az ősi magyar tradíciók nyomán végez vallási tevékenységet, a Fény Lovagjai és Testvérisége Egyesület égisze alatt: www.facebook.com/napvallas és www.spiritualsolution.hu
- Fényörvény spirituális és ébresztő jellegű témákat jár körbe, valamint földi érdekességeket mutat be: www.fenyorveny.hu és www.facebook.com/fenyorveny
- Spiritually Open Life a másként gondolkodók és a pozitív, inspiráló, mosolygós, tudatos, elgondolkodtató dolgok lelőhelye. Olyan emberek közössége, akik spirituálisan nyitottan élnek és lételemük a SZERETET: www.facebook.com/SpirituallyOpenLife és www.solok.hu


Kérjük mindazon szervezeteket/mozgalmakat/csoportotokat/honlapokat és Facebook oldalakat, amelyek szintén részesei a spirituális ébredésnek, és erről az újság nyújtotta lehetőségekkel is hírt adnának, hogy jelezzék csatlakozásukat – elérhetőségeik megadásával – ezen az email címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

További cikkek és írások a Közösségépítő újságban: