A megváltás ingyenes, be kell fejezni azt a gyakorlatot, hogy az egyház pénzt kér keresztelőkért, az áldásért és a misékért - mondta Ferenc pápa a pénteki reggeli misén. Rosszul viseli az egyház anyagiasságát Ferenc pápa, a péntek reggeli misén a római Santa Maria templomban ugyanis arról beszélt, hogy botrányosan eluralkodott az egyházon belül a kereskedelmi szemlélet. Azt mondta Ferenc pápa, hogy az egyház időnként botrányosan viselkedik az emberekkel, egy templomba belépve gyakran árlistákat látunk, amelyen felsorolják a keresztelő, az áldás és a mise ellenértékét. A nép ezen felháborodik - mondta a pápa a Corriere.it beszámolója szerint.

Fotó: AFP / Gabriel Bouys

Ferenc pápa a reggeli misén abból az újszövetségi szövegrészből indult ki, amelyben Jézus korbáccsal űzi ki a kufárokat a templomból. Jajj azoknak az egyházaknak, amelyek üzletelnek, a megváltás igyenes! - kiáltott fel Ferenc pápa a cikk szerint.

 

Aztán elmesélt egy személyes történetet: még papként találkozott egy párral, akik szerettel volna misével megesküdni, de a plébánián azt mondták nekik, hogy nem lehet. Mire visszakérdeztek, hogy az hogyan lehet, hiszen a konzílium azt tanácsolja, hogy mindig mise keretében eskessenek, a plébánián azt a választ kapták, hogy nincs rá idő, mert más is vár, és ha valóban akarnak egy plusz húsz perces misét is, akkor fizessenek dupla időt.

Azt is hozzátette a misén a pápa, hogy az emberek minden hibát meg tudnak bocsátani a papjaiknak, kivéve kettőt: ha egy pap anyagias, és ha rosszul bánik az emberekkel.

Szerző: hvg.hu