Hallott már a világ jövőjét alapjaiban befolyásolni képes Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségről, amit röviden csak TTIP-nek neveznek? Ha nem, akkor ne legyen meglepve, hiszen az Európai Unió és az Egyesült Államok szinte teljesen titokban folytat tárgyalásokat erről a globális kihatású szabadkereskedelmi egyezményről. Bár a TTIP gyakorlatilag egyetlen hatalmas közös piaccá olvasztaná össze az USA-t és az EU-t, az embereket nem tájékoztatják, miről egyezkednek a fejük fölött az unió vezetői. 

 

Nem is csoda, hogy nem verik nagydobra az egyezmény tartalmát, hiszen az kizárólag a multinacionális vállalatok érdekeit tartja szem előtt. A Magyar Természetvédők Szövetsége a honlapján (www.mtvsz.hu/trojai) a TTIP-t egyenesen olyan fenyegetésként értékeli, ami veszélyt jelent egészségünkre, környezetünkre, munkakörülményeinkre, sőt, magára a demokráciára és a törvényességre is. A készülő EU-USA szabadkereskedelmi egyezményt (és a Kanada és az EU közötti már tető alá hozott, de a tagállamok és az Európai Parlament által még nem ratifikált megállapodást) a civilek találóan „trójai” egyezményeknek keresztelték el. 

Az egyezmény – azon túl, hogy annak elfogadására senki sem hatalmazta fel az EU vezetőit – számos rejtett kockázatot foglal magában. Ilyen például, hogy általa leértékelhetővé válnának a foglalkoztatási, szociális, fogyasztóvédelmi és magánéletet védő normák, mint ahogy választott „magánbíróságok” büntethetnék meg az EU országok kormányait, ha esetleg olyan, az egészségünket, a környezetet vagy az állampolgárok jogait védő szabályokat vezetnének be, amennyiben nem elégítik ki a nemzetközi óriáscégek profitérdekeit. Az egyezmény révén Európában is lehetővé válna az egészégre káros génmódosított növények (GMO) felhasználása, mint ahogy a súlyosan környezetkárosító rétegrepesztéses technika alkalmazása számára is utat engedne. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mit jelentene az európai kis- és középvállalkozások számára, ha az EU – a korlátok megszüntetésével – rájuk szabadítja az amerikai vállalatóriásokat. 

Szerencsére az európai – köztük magyar – civilek felfigyeltek a suttyomban készülődő egyezményre, és az egész kontinensre kiterjedő összefogással próbálják felhívni az emberek figyelmét az abban foglaltakra. A TTIP elfogadása ellen küzdő közösségek és csoportok mindenkit arra kérnek, hogy mondjanak nemet a „trójai” egyezményekre, és írják alá a petíciójukat. További információért látogasson el erre a Facebook oldalra: www.facebook.com/StopTTIPhu


Kérjük mindazon szervezeteket/mozgalmakat/csoportotokat/honlapokat és Facebook oldalakat, amelyek szintén támogatják a TTIP elleni küzdelmet, és eme elkötelezettségüknek az újság nyújtotta lehetőségekkel is nyomatékot adnának, hogy jelezzék csatlakozásukat – elérhetőségeik megadásával – ezen az email címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

További cikkek és írások a Közösségépítő újságban: