A termelői piac célja, hogy összehozza a termelőt a vásárlóval, mert így mindenki jól jár. A termelő el tudja adni az áruját, és a vevő lényegesen olcsóbban jut hozzá jó minőségű áruhoz

A termelői helyi piacokon a gazda és a vásárló közvetlen kapcsolatban vannak, kikapcsolva, illetve minimalizálva a kereskedelem lefölöző hasznát. Mindez tágabb értelemben ez az ország egészének is előnyös, mert a belső piac erősödhet általa: munkahelyek keletkeznek, családok megélhetése javulhat.

Közismert tény, hogy az utóbbi húsz esztendőben kialakult viszonyok között az agrár termékek lakossági piaci árának cirka 60-80%-a felvásárlókon keresztül a feldolgozókhoz és a kereskedőkhöz kerül és csupán 20-40% marad a termelőknél. A 60-80%-ból cirka 20% a feldolgozóknál, a többi pedig a kereskedőknél, multi élelmiszer láncoknál csapódik le.