Ferenc pápa 2014. június elején fogadta a La Vanguardia újságíróját, Henrique Cymermant, aki interjút készített vele. A beszélgetés során a pápának több olyan megnyilatkozása volt, amely a rendszer keretein belül merésznek nevezhető. Kijelentette például, hogy "kidobunk egy egész nemzedéket, csak hogy fenntartsunk egy már nem működő gazdasági rendszert, egy olyan rendszert, amelynek háborúznia kell, hogy továbbélhessen, ahogyan mindig is csinálták a nagy birodalmak. De mivel nem lehet kirobbantani a harmadik világháborút, térségi háborúkba kezdenek." Ez a pápa kezd annyira szimpatikussá válni, hogy az már gyanús.

Következzenek a beszélgetés legérdekesebb részei: 

Henrique Cymerman: Vannak, akik azt mondják Önről, hogy forradalmár.

Ferenc pápa: Hívnunk kellene a nagy Mina Mazzinit, az olasz énekesnőt, mondván, „nézd a tenyerem, cigányasszony", és arra kérni, olvasson a múltamban, hátha talál valamit [nevet]. Számomra az igazi forradalom azt jelenti, hogy visszamegyünk a gyökerekig, elismerjük azokat, és megnézzük, mit akarnak mondani nekünk a mában. Nincs ellentmondás a forradalmi újítás és a gyökerekhez való visszatérés között. Mi több, úgy vélem, a valódi változás véghezvitele az önazonosságtól függ. Soha nem lehet előrelépni az életben, ha nem hátulról kezdjük, ha nem tudom, honnan jövök, mi a nevem, mi a kulturális vagy vallási identitásom.

Henrique Cymerman: Mit tud tenni az Egyház annak érdekében, hogy csökkenjen a gazdagok és a szegények közti egyre növekvő egyenlőtlenség?

Ferenc pápa: Bizonyított tény, hogy a megmaradó étellel jól tudnánk lakatni az éhezőket. Ha Ön lát alultáplált gyerekekről bárhol a világon készült fotókat, fogja a fejét, és értetlenkedik. Úgy vélem, olyan világgazdasági rendszert működtetünk, amely nem jó. Az egész gazdasági rendszer középpontjában az embernek kell állnia, a férfinak és a nőnek, és minden másnak az embert kell szolgálnia. Mi viszont a pénzt, a pénzistent tettük a középpontba. A bálványimádás, a pénzimádat bűnébe estünk. A gazdaságot a többet birtokolni akarás mozgatja, és paradox módon a selejtezés kultúráját tápláljuk. Kidobjuk a fiatalokat, amikor korlátozzuk a születések számát. Ugyanígy kidobjuk az időseket, mert már nem kellenek, nem hoznak hasznot, passzív társadalmi osztály… A gyerekek és az idősek kiselejtezésével egy nép jövőjét is kidobjuk, mert a fiatalok haladnak előre erőteljesen, és mert az öregek adják nekünk a bölcsességet, ők hordozzák ennek a népnek az emlékezetét, amelyet tovább kell adniuk a fiataloknak. És az is divatban van, hogy a fiatalokat a munkanélküliséggel dobjuk ki. Engem nagyon aggaszt az állásnélküli fiatalok aránya, egyes országokban az ötven százalékot is meghaladja. Valakitől hallottam, hogy hetvenöt millió huszonöt éven aluli európai fiatal van állás nélkül. Őrület! Kidobunk egy egész nemzedéket, csak hogy fenntartsunk egy már nem működő gazdasági rendszert, egy olyan rendszert, amelynek háborúznia kell, hogy továbbélhessen, ahogyan mindig is csinálták a nagy birodalmak. De mivel nem lehet kirobbantani a harmadik világháborút, térségi háborúkba kezdenek. Mit jelent ez? Azt, hogy fegyvereket gyártanak és adnak el, hogy így rendbe hozzák bálványimádó gazdaságaik mérlegét, azon nagy világgazdaságokét, amelyek feláldozzák az embert a pénz oltárán. Ez az egysíkú gondolkodásmód elveszi tőlünk a gondolkodási sokszínűség gazdagságát, következésképpen az emberek közötti párbeszéd nyújtotta gazdagságot. Ha jól értjük, a globalizáció gazdagságot jelent. A rosszul felfogott globalizáció az, amely megszünteti a különbözőségeket. Olyan, mint a gömb felülete, amelynek minden egyes pontja egyenlő távolságra van a középponttól. A gazdagító globalizáció ehelyett olyan, mint a poliéder, minden egybekapcsolódik, de minden egyes rész megőrzi a maga egyediségét, gazdagságát, önazonosságát, és ez az, ami nem valósul meg.

Henrique Cymerman: Tervezi a Vatikán holokausztra vonatkozó irattárának megnyitását.

Ferenc pápa: Sok mindent világossá fog tenni.

Henrique Cymerman: Aggódik valamiért, ami napvilágra kerülhet?

Ferenc pápa: E téren XII. Pius alakja az, ami aggaszt, azé a pápáé, aki a II. világháború alatt vezette az Egyházat. Szegény XII. Piust mindenfélével megvádolták. Érdemes azonban felidézni, hogy korábban a zsidók nagy védelmezőjének tartották. Sokakat elrejtett római kolostorokban és más olasz városokban, még a Castel Gandolfó-i nyári lakosztályban is. Ott, a pápa szobájában, saját ágyában született meg negyvenkét kisbaba, zsidók és más odamenekült üldözöttek gyermekei. Nem azt akarom mondani, hogy XII. Pius nem követett el hibákat – magam is sokat elkövetek –, de szerepét az adott kor összefüggésében kell megítélni. Melyik lett volna jobb például, ha nem emeli fel a hangját, hogy ne öljenek meg olyan sok zsidót, vagy ha beszél? Hozzá szeretném még tenni, hogy egyfajta egzisztenciális csalánkiütésem lesz, amikor azt látom, hogy mindenki az Egyház és XII. Pius ellen fordul, de elfeledkeznek a nagyhatalmakról. Tudja-e, hogy ezek tökéletesen ismerték a nácik vasútvonalát, amelyen a koncentrációs táborokba vitték a zsidókat? Fényképeik voltak róla. Mégsem bombázták le ezeket a vágányokat. Miért? Jó lenne, ha egy kicsit mindenről szó esne.

A teljes riport EZEN a linken olvasható el.