Nyomtatás

Gandhi mondta azt, hogy "te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.” A mondatot sokan idézik, sokat idézik, mégis kevesen értik és még kevesebben fogadják meg azt. Néhány éve még én sem értettem, és nem is akartam megérteni. Nem érdekelt. Nem érdekelt, mert a teendők és feladatok lekötötték energiám és figyelmem, nem foglalkoztam a világ dolgaival, főleg nem annak megváltoztatásával. A létfenntartásunkra, az anyagi nehézségekre és a napi problémákra koncentráltam. Az időhiány ellenére azonban folyamatosan ott motoszkált bennem, hogy ez a világ nincs rendben: mindenhol kilóg a lóláb, csupa hazugság az életünk.

Aztán létrehoztam a Közösségépítő Mozgalom Facebook oldalt, amellyel az volt a célom, hogy bemutassam: az egymással összefogó emberek is képesek tenni a világ káros hatásaival szemben a közösség ereje folytán. Elkötelezett civilként és több éve tevékenykedő helyi közösségépítőként reméltem, hogy vannak olyan tapasztalataim, amelyek máshol is beválhatnak, hasznosak lehetnek. Az oldallal különleges kapcsolatba kerültem, mivel az hatni kezdett rám, formálni, tanítani kezdett. Egyre több olyan információhoz jutottam általa, amely átformálta a gondolkozásom, út utakat nyitott előttem. Megfordult a helyzet, és nem az admin frissítette saját Facebook oldalát, hanem épp fordítva történt. 

A változások egyik fontos fordulópontja épp 2012. decemberére esett. Két lábbal a földön járó emberként csak azt tudom elhinni/elfogadni, ami logikus, racionálisan megmagyarázható. Ennek megfelelően a maják jövendölte világvégét sem tartottam reálisnak, és természetesen nem is tapasztaltam meg azt: az "esemény" látszólagos nyom és hatás nélkül siklott át életünkön. Látszólag semmi sem történt, de most már tudom, hogy hatalmas változások indultak el. Mondhatom azt is, hogy a mi családunk hétköznapi szintjén bekövetkezett egy kis világvége, mert életünk annyira megváltozott, hogy azt nevezhetjük egy korszak végének is. 2012 decemberében addigi életünk véget ért, és egy új kezdődött el. Mindez gondolkozásunkban és életvitelünkben egyaránt megnyilvánult.

Nem akarok senkit sem untatni a részletekkel, ezért csak felsorolásszerűen és NEM teljeskörűen összeírom, mivel lett másabb életünk.

- Egészség: Meghatározó élmény volt, amikor a családban felbukkanó, a szemorvosok szerint nem gyógyítható, hanem csak szemüveggel korrigálható látásproblémákat egyszerű, otthon végezhető gyakorlatokkal helyrehoztuk. Az egészségügyi rendszerben akkor vesztettük el teljesen a hitünk, amikor egy maradandó halláskárosodással fenyegető, és csak mandulaműtéttel "orvosolható" középfülgyulladást sikerült az életmód és a táplálkozás megváltoztatásával meggyógyítani. Ma már messziről elkerüljük az egészségügyi intézményeket, mert ott nem gyógyítás, hanem csak "orvoslás" zajlik. A táplálkozás átalakítása mellett odafigyelünk a D és C vitamin bevitel magas szinten tartására, elkezdtünk sportolni, és minden nap végzünk meridián tornát. December 21. óta nem volt allergiás rohamom, megszűnt az asztmám, a családban pedig senki nem volt beteg, még csak orrfolyás sem fordult elő úgy, hogy korábban egy őszi-téli időszakban a gyerekek egymást váltogatva folyamatosan betegeskedtek! 

- Életvitel:  Bevezettük a vegyszermentes háztartást, kidobtunk mindent, ami vegyi vagy mesterséges. Minimalizáltuk az autóhasználatot (csak a gyerekeket hurcoljuk azzal) és kerékpárra szálltunk. Szelektíven gyűjtjük a szemetet, garázsvásárokon vásárolunk, és vásárokat szervezünk. Tévét egyáltalán nem nézünk, multihoz nem járunk vásárolni.

- Táplálkozás: Elkezdtünk egészségesen táplálkozni, próbálunk minél kevesebb "bolti" élelmiszert vásárolni. Nem tudatosan, de folyamatosan csökken a húsfogyasztásunk. Egyszerűen nem kívánjuk már. Rengeteg zöldséget, gyümölcsöt és különféle magvakat eszünk. Természetesen repült a mikró is. 

- Közösség: A lakásunk falai közé visszahúzódó életünket feladtuk, megnyíltunk az emberek felé. Keressük mások társaságát, aktív közösségi életet élünk, számos civil kezdeményezésnek vagyunk részesei, kezdeményezői.

- Hit: Amíg feleségem elvesztette korábbi hitét, addig én kitértem ateizmusomból. Mindeközben közösen megtaláltunk egy olyan új világszemléletet, amely összhangba hoz minden vallást a metafizika világával. Egy működő, komplex rendszert találtunk, ami nem csak hihető, de érthető is, és tudományosan alátámasztható.

- Politika: Korábban érdekelt minket a közélet, volt véleményünk és annak hangot is adtunk. Mára mérhetetlenül kiábrándultunk a politikából. Meggyőződésünk, hogy az elmúlt 23 év politikájában szerepet vállaló pártok és politikus felelősek az országban kialakult körülményekért. 

Megváltoztunk, nagyon. És változik velünk a világ is, ugyanis azt tapasztalom, hogy a környezetünkben élő emberek közül egyre többen kezdenek hozzánk hasonló módon másként gondolkodni, élni és érezni. A nagy változások közepette a Közösségépítő Mozgalom Facebook oldala is beindult, visszaigazolva munkánkat, és jelezve azt: sokan járják ugyanazt az utat, egy globális "ébredésnek" vagyunk a tanúi és részesei! A Facebook oldalhoz mostanra 13 000-nél is többen csatlakoztak, elértünk valamit, ami már érték, amellyel már lehet, sőt kell kezdeni valamit. Elérkeztünk hát a változások új szakaszához, meg kell tennünk a következő nagy ugrást.

Az eddigi háttérben folyó csendes építkezés mostantól kiegészül aktív cselekvéssel is, a következő időszakban azon fogunk dolgozni, hogy elinduljon egy szerves építkezés és a Facebook oldal közönsége közösséggé váljon. Reméljük hogy kezdeményezésünk olyan társakra talál, akikkel együtt tudunk tenni a közösség érdekében. 

Dankó József, a Közösségépítő Mozgalom egyik adminja