Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 

Időszámításunk előtt 494-ben Róma még csak egy város volt Itáliában. Ekkor történt, hogy az akkori patriciusok, azaz a vezető gazdasági és politikai elit próbálta elnyomni a plebeiusokat, azaz a népet. Amikor a plebeiusok ezt megunták, beszüntették a munkát és kivonultak a Róma melletti Szent Hegyre. A nép nélkül azonnal megbénult Róma városának gazdasága, valamint katonák nélkül védtelen maradt a település. Plebeiusok azzal fenyegetőztek, hogy új várost alapítanak, a patriciusok pedig éljenek magukban Rómában.

Sikerrel jártak: létrehozhatták a törvényhozás túlkapásai ellen szolgáló néptribunusi tisztséget. Ezt követően még legalább három alkalommal vonult ki a nép Rómából megvédve jogait, és hozzájárulva ezáltal ahhoz, hogy kialakítsák egy jól működő hatalmas világbirodalomhoz szükséges társadalmi alapokat. (A Wikipédia szószedete EZEN a linken olvasható el a témáról.) 

Képzeljük csak el mi lenne, ha mi, a nép egyszer csak megunnánk mindazt, ami jelenleg folyik, és a római plebeiusokhoz hasonlóan magukra hagynánk a mai kor patriciusait! Ott ülnének temérdek pénzükön, de nem tudnák hol elkölteni, mert nélkülünk semmi sem működne. Nem tudnának kin hatalmaskodni, nem volna kinek mutogatni legújabb autóikat sem. Hát nem kellene sokat várni arra, hogy könyörögve kérjék: térjünk vissza és újra dolgozzunk nekik éhbérért látástól vakulásig. Na persze.

Na de hogyan és hova vonulhatnánk ki mi ma? Az ókorban alkalmazott módszer jelenleg nem kivitelezhető abban a nemesen egyszerű formában, ahogy akkoriban megtették. 

A jelenlegi rendszer ugyanis totális, megkerülhetetlen, belülről legyőzhetetlen, megreformálhatatlan. Rendszerbéli eszközök hatástalanok vele szemben, hiszen azok is részei annak. Hiábavalóak a tüntetések, a választások, de hiábavaló a - hatékonynak tűnő - forradalom is! Sajnos pusztán illúzió az, hogy a nép felkelése eredményes lehet, hiszen hiába bukik meg egy rendszer, azzal sem lépünk ki annak keretei közül, hiszen az végül mégis felülkerekedik, visszaáll a korábbi társadalmi struktúra. Persze már mások lesznek az élén, másképp nevezik, a módszerek változnak, a hangsúlyok eltolódnak, de mégis alapvetően minden ugyanaz marad: embertelen, igazságtalan, lélekre és egészségére káros. A társadalmi "piramis" stabilan őrzi állapotát évezredek óta: a hatalmasok hatalmaskodnak, a tömegek pedig tűrnek és dolgoznak, a dolgok menetébe nincs, vagy alig van beleszólásuk (senki ne higgye azt, hogy ha négyévente egyszer lead egy rendszerbéli pártra egy szavazatot, akkor beleszólt bármibe is). 

Amíg a rendszer elemei vagyunk, azt szolgáljuk. Azzal is azt szolgáljuk, ha küzdünk ellene, hiszen azzal arra kényszerítjük, hogy ellenlépéseket tegyen, megerősítse magát. Még annyi szabadságunk sincs, hogy úgy döntsünk: megmentjük magunkat és kiszállunk. Nem tudunk kilépni belőle. Nem tudunk, mert nem tudunk önellátóak lenni, függünk tőle ezer szállal, és ott vannak még azok a kötelezettségek is, amelyek utolérnek bárhol az országban (pl. tankötelezettség stb.). 

Akkor hát mégis mit tehetünk? Hogyan győzhetjük le a rendszert? Úgy, hogy nem akarjuk legyőzni. Nem szabad ellene küzdeni, hanem el kell kezdeni felépíteni egy vele párhuzamos, működő, szervesen fejlődő közösséget. Az ókori római radikális szakítás helyett a lassú építkezést kell választanunk, haladni fokról fokra. Elkülönülés helyett használni és élni kell a rendszer által kínált eszközökkel és lehetőségekkel, ki kell használnunk és nyernünk erőforrásait. 

Sokan vagyunk, nagyon sokan. Több százezerre tehetők Magyarországon azok száma, akik magukat "felébredettnek" tartják. Létre kell hozni egy olyan felületet, ahová minden felébredett csatlakozni tud, és ahol a kivonulók megtalálhatják egymást, ahol értekezni tudnak. Ahol mindenki megtudhatja, hogy a környezetében ki tartozik még az ébren lévő közé, kivel foghat össze helyben, kivel szervezheti tovább a kivonulást. 

Minden felébredett ért valamihez, készít vagy termel valamit. A közös felületnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy mindenki megtalálhatja a számára szükséges - a többi felébredett által kínált - szolgáltatást és terméket, és ahol ő maga is meghirdetheti amije van vagy amihez ért. Ha elkezdünk egymástól vásárolni, egymástól szolgáltatásokat rendelni, akkor a pénzünk a "mieinkhez" kerül, őket gazdagítja, és ha ők is a "mieinknél" költik el majd a többletet, akkor létrejön, majd pedig idővel megerősödik a belső piac. Ha megteremtjük a saját gazdaságunkat, akkor - lépésről lépésre - életképessé válhat a rendszerről való leválás, azaz a kivonulás. Elég sokan vagyunk ahhoz, hogy beinduljon az a folyamat, amely révén a közösségünk túlnőheti a rendszert, és alapul szolgálhat egy új társadalom felépítéséhez.

Mivel minden hosszú út egy apró lépéssel kezdődik, ezért - apró lépésként - már belekezdtünk egy olyan honlap szerkesztésébe, amely alkalmas lehet a közösségépítő funkció ellátására. Ha esetleg lenne valaki, aki már rendelkezik a fent leírtak megvalósítására alkalmas kész szoftverrel, azt megkérem arra, hogy jelezze nekünk.

A kivonulás nem csak virtuális eszközök felhasználásával megvalósított összekapcsolódás révén történhet, hanem valódi fizikai módon is. Az országban egyre többen törekednek az önellátásra, számos példa van már olyan közösségekre, amelyek célja ennek megvalósítása (a közösségekről EZEN a linken olvashat bővebben).

Támogassuk és csatlakozzunk már meglévő kísérletekhez, vagy kezdjünk bele újakba! Alapítsunk élő és működő helyi közösségeket, amely révén egész települések válhatnak le a rendszerről! 

Kinek lenne kedve részt venni közösség-alapításban? Akad-e olyan polgármester és falu, amely befogadna ilyen kezdeményezést? 

Kezdjünk szerveződni, mert a rendszer káros és embertelen! Építsük fel magunkat, közösségeinket! 

Kérlek Titeket, hogy egymás megtalálása érdekében regisztráljatok be a honlapra, töltsétek fel az általatok kínált árut vagy szolgáltatást a Bazárba, hogy egymástól vásárolhassunk! Küldjétek el nekünk ötleteiteket, javaslataitokat, számoljatok be az általatok szervezett eseményekről, mutassátok be a közösségeiteket!