Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív

Lányaim váratlanul érkező szemproblémája volt az első élmény, mely kibillentette szentül hitt álláspontomat betegségről, egészségről. Az alábbiakban e meghatározó első élményt osztom meg veletek.

Elég nagy témát kell összefoglalnom, ez a bizonyos négy hónap egyszerre volt stresszes, izgalmas és felemelő. Igyekszem több részre tagolni a mondanivalómat, mert döbbenetes, ami velünk történt, csak elég hosszú kifejteni. :-)

Egy rutinvizsgálat alkalmával az Örs vezér téri szemészeten megállapították: mindhárom gyerekemnek szemüvegre van szüksége nem átlagos szemproblémák miatt, ezen kívül kettőnek a szemét is le kell ragasztani. A hír hideg zuhanyként ért minket, figyelmeztető előjel nem volt, ezen kívül szemleragasztásra az esetek túlnyomó részében 2-3 évesen kerül sor...nem is láttam még 7 éves szemtapaszos gyereket....

Búcsúzóul megkapjuk, sajnos anyuka nem biztos, hogy ennyi idősen tudunk még valamit kezdeni a tompalátással, 7 éves kor után már visszafordíthatatlan, de azért kezdjük el őket hozzászoktatni a gondolathoz, milyen szuper, vicces és jópofa dolog, ha innentől kezdve letakart szemmel élik az életüket egy ideig, járnak óvodába, közösségbe...

Környezetünk sajnálkozik, mi ledöbbenünk, majd a kezdeti lefagyás után időpontot kérünk egy másik szemorvoshoz. A Rókus kórház szakemberének véleménye: csak egyik lányomnak, Csengének kell szemüveg, kancsalság és tompalátás miatt, többieknek indokolatlan, ilyen korban egy gyerek még képes akár 5 dioptria korrigálásra is!

Lelkiállapotunk zavaros, nyugtalanító, hogyan állapíthat meg két szemorvos másfél hét leforgása alatt ennyire eltérő diagnózist...persze örülünk a hírnek, de értetlenkedünk...

A kezdeti szakasz

Csenge az első időszakban együttműködő, viseli egész nap a szemüveget és a szemtapaszt, amely ugyebár neuralgikus pontja a kezelésnek és mindkét szemorvos felkészít rá, hogy a gyerek büntetésként fogja felfogni a tapaszt, igyekezzek hát megszerettetni azt. Mi aztán tényleg mindent elkövetünk: matricás szemtapaszokért kutatom a várost, éjjel-nappal hordom a szemüveget szolidaritásképp, pedig hiúságból kamaszkoromban még a szemetet sem vittem le szemüvegben, csak kontaktlencsében :-)

Aztán beüt a csapás: Csenge délután sírva jön ki az óvodából. Nem tudom kiszedni belőle mi történt...persze tudom...nagy nehezen csak kinyögi: azt mondták rá, hogy már nem szép...Fülemben hallom a szemorvosok intelmeit, igyekszem megnyugtatni, majd ismételten elmagyarázni, miért is fontos, hogy folyamatosan viselje a szemüveget és a tapaszt, annál hamarabb gyógyul meg a szeme és teheti le végre.

Egy hét múlva ismét sírva jön ki a csoportszobából. Nem mondja el, mi történt. Baromira nehéz lelkesnek és pozitívnak maradnom, az én gyerekkoromon és személyiségemen is mély nyomot hagyott az az 5-6 év, amíg szemüveget kellett viselnem és felzaklat, ha a saját gyerekem vergődését kell végignéznem, akinek mesterségesen tágítjuk a pupilláját hogy el tudja viselni a hirtelen rákerült + 4,75-ös(!) dioptriát, miközben leragasztott szemmel belökjük egy közösségbe, ahol ő egy idő után azt kezdi érezni: kitagadják. A legújabb sírás oka: Ajsa ikertestvére leülhetett egy bizonyos asztalhoz, mikor pedig ő közeledett újdonsült kiegészítő elemeivel az arcán, az egyik ovis gyerek megtiltotta neki, hogy leüljön hozzájuk.

Majd napról napra nyomon követhettük a Csenge személyiségében bekövetkezett változást: elkezdett befelé fordulni, reggel, amikor közeledtem felé a szemüveggel és a "gyere, válasszunk egy szép matricát a szemtapaszodra" kezdetű mondattal, a gyereken szemmel látható összeomlás volt látható: teste összecsuklott, tekintete megváltozott, kezdődött az "anya, ne vegyük fel ma a tapaszt" könyörgés.

De ugyebár a gyerek látása fontos, és bármennyire nehéz is, "betartjuk, amit a doktornéni mondott, hiszen így fogjuk Csenge meggyógyítani a szemed". Biztos nem könnyű egy kisfiúnak sem elfogadni a szemüveget, de kislány esetében - aki eddig boldogan fürdött a dicsérő szavakban, most pedig szégyenkezve, szemlesütve hordja a gyógyulása érdekében ráaggatott kellékeket - szerintem még nehezebb.

Még most is szomorúsággal tölt el, ha visszanézem a pár hónappal ezelőtt készült képeket, melyen a három testvér látható: Ajsa és Hanga kicsattan a boldogságtól, Csenge megtört tekintettel néz a kamerába...

Az első kontroll

Elérkezik az első kontroll időpontja a Rókusban, "jól van anyuka csinálják tovább, csepegtessen még tovább pupillatágítót a szemébe, mert még úgy tűnik nem egészen fogadta el a szeme az erős dioptriát is kinéz a lencse felett...de nyugodjon meg anyuka, mikor már iskolába jár és olvas, addigra megszokja..."

Nem értem, mi idáig bíztunk abban és azért nyüstöltük a gyereket, mert reménykedtünk, ha nem is iskolakezdésig, de mondjuk másodikos korára helyrehozzuk a szemét. Az orvos mondataiból, hozzáállásából viszont azt érezzük, erről szó sincs. És meddig kell hordani a szemüveget, kérdezzük nyugtalanul. Hááát, ezt így nem lehet megmondani előre...Zavartan távozunk a rendelőből, szerettünk volna valamiféle konkrét információt kapni arra vonatkozóan, mégis mi a szemész célja az egésszel? Hogy most már örökké viselni kell? Várható-e javulás? Vagy csak annyi a cél, hogy a dioptriáknak köszönhetően végiglássa a táblán a jeleket? Mi a cél??? Pusztán korrigálás, vagy gyógyítás?

Kavarogtak bennünk a kérdések, közben újabb negatív élmény következett: Csenge és Ajsa fociedzője kötelező sportorvosi vizsgálatra küldött minket a Sportkórházba. Vizelet, EKG, szemorvos...már a szemorvosnál elbuktunk. A szemész közölte, hogy ilyen gyenge szemre nem adhat ki engedélyt, mert ha az egészséges szem megsérül, szinte nem fog látni a gyerek a megmaradt tompánlátóval. Ezen kívül ledorongolt, mert Csengén aznap délelőtt nem volt szemüveg (volt munkahelyemre vittem a kórház után megmutatni mindhárom lányomat - egyszer voltak ott életükben, 8 hónapos korukban - és érthető módon kivételesen engedtem Csenge rimánkodásának erre az egy alkalomra, hogy szemtapasz és szemüveg nélkül mutatkozhasson be a sok néninek).

"Anyuka, ilyet nem szabad csinálni" - kezdődött a pánikkeltés - "egy délelőtt erejéig sem vehet le semmit! Kockáztatja a gyerek látását! Következetesen ki kell tartani, még ha a gyerek ezt büntetésként is éli meg! Máris romlott a szeme, mert nem viselte a szemüveget a mai délelőtt folyamán!"

Megjegyzem, ez az ijesztő mondat mindhárom szemorvosnál elhangzott, ott is rezgett tudatunkban, lelkünkben az elmúlt hónapok alatt: a gyerek látását veszélyezteted, ha nem tartod magad az általuk előírt kezelési módhoz...nincs kivétel, nincs "most egy órára lerakom, mert táncórán, vagy fociedzésen vagyok".

Feldúlt lélekkel jövök ki a kórházból, kint elmondom nekik, nem járhatnak focizni. Az első három évet leszámítva egy hiszti, ellenkezés nem volt részükről, érett fejjel elfogadják, amit mondok nekik, Csenge szerencsétlen a szemtapasz-szemüveg párost is tűrte, nem vágta a földhöz, mint más gyerek, nem tépte le magáról, nem bújt ki alóla...csak némán szenvedett. De most mindkettő bevágja a durcást, ők akkor is fognak járni focizni, nem érdekli őket, mit mondott az orvos! Mindannyiunk lelke háborog, újabb negatív fejezet a hónapok óta tartó szemüvegtörténetben.

A folyamat következő állomása: felfedezik, hogy a kalózoknak is le van ragasztva a szemük. Hurrá! Azonosulunk a kalózokkal. Mindegy nekem, akkor kalózmánia van - kapnak kalózfelszerelést, kalózkendőt, halálfejes gyűrűt, kitűzőt és persze a lényeget: kalózszemkendőt. Kalózként felszabadultabban játszanak a játszótéren és a gyerekek nem azt kérdezik furcsán méregetve az ikerpárost: "miért van leragasztva a szemetek?", hanem valamiféle menő dologként tekintenek a két kalóznak öltözött lánykára. Ha így könnyebben elviselik a dolgot, ám legyen. Egyszer kritizálta egy nénike az utcán őket: "Jaj gyerekek, mire ez a csúnya kalózfelszerelés, kislányokhoz inkább a hercegnő való." Egy másodperc alatt feltolultak bennem az elmúlt kínkeserves hónapok és elhajtottam a hölgyet. Hasznos tanács mindenkinek: "Ne szólj bele más életébe és ne adj kéretlen tanácsokat, mert nem tudod, épp min megy át!"

Új útra lépünk

És kezdődtek a "véletlenek": a nagycsaládos levelezési körben valaki azt kérdezi, melyik szemészt ajánlanák az ismerős anyukák a kerületben? Érkezik is a válasz: a legelső szemorvosunk neve merül fel az Örsön, aki mindhárom gyerekemnek ellentmondást nem tűrő módon szemüveget írt fel. Nem kapcsolódom be a beszélgetésbe. Következő anyuka szintén őt ajánlja, mert milyen kedves és rendes. Még mindig megtartom magamnak negatív véleményemet. Harmadik anyuka szintén őt favorizálja...na itt már én is bekapcsolódtam...
De nem is ez a lényeg - egyszercsak valaki megemlíti a csoportban, hogy gyerekkorában akupunktúra kezeléstől tette le végleg a - 3,5 dioptriás szemüvegét. Most a három éves lányánál fedeztek fel szemproblémát, akit szintén akupunktúrára visz minden héten. Érdekel a téma, elkérem a címet, a híres dr. Eőry Ajándok rendelőjében kötünk ki. Hat gyermekes apa, aki a két korábbi diplomája mellé (biológus, matematikus) megszerezte a harmadikat is: 42 évesen iratkozott be az orvosi egyetemre. A magyar akupunktúra atyjának, a szegények orvosának, a hajléktalanok dokijának is nevezik, munkáját a nemzeti ünnepen a a Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozatának kitüntetésével ismerték el. A rendelőben dolgozik egyik lánya, Eőry Ajándék, szintén orvos, hozzá kértem időpontot.

Nem készítettem fel Ajsát és Csengét igazából semmire, mert a honlapon azt olvastam, a gyerekeket nem tűvel kezelik, hanem valamiféle speciális technikával, azt meg én sem ismerem, így csak annyit mondtam: "Megyünk egy doktornénihez, aki a szemeteket fogja kezelni." Megérkezünk, várakozunk, előzetes felmérés, vérnyomásmérés, felfekszenek egy ágyra...és érkeznek a tűk. "Öööö, én azt hittem, nekik nem"...hát de.

Csenge az első...és kap nyolc tűt: szem környéke, halánték, kézfej, lábak. Eddig semmi gond, Csenge szerint nem fájt, nem érzett semmit, sőt, még kér tűt, ha van! :-) Ajsa te jössz...Ajsa ijedten pislog, le akar mászni az ágyról...már a látványtól is besokkolt, hogy a testvéréből tűk állnak ki...

"Ne félj Ajsa, nézd, anyába is szúrunk néhányat!" Anya megdermed és pislog, mint Ajsa (volt kitől örökölni) és már állnak is ki a tűk a fejemből. Ajsát ennyi azért nem nyugtatja meg, úgyhogy az ő első kezelése csordogáló könnyek között zajlik, de neki is sikerül elhelyezni a nyolc tűt. A legelső kezelésnél férjem és Hanga is elkísért minket, kint várakoztak a folyosón, de nem számítottak a látványra, ami fogadta őket, mikor beléptek a szobába. Fekszünk mozdulatlanul és tűk állnak ki belőlünk...Hanga majdnem elesett a saját lábában mély megdöbbenésében és szó szerint leesett az álla. :-)

A szúrás egyébként tényleg nem fáj, azóta hetente egyszer odajárunk (közben előjöttek egyéb testi problémák, amiket később írok meg, így azt is kezeljük), én is befekszem közéjük - ha már kísérgetem őket, miért ne, rövidlátástól kezdve magas pulzusszámig nekem is van mindenem...

Ajsa a második kezeléstől kezdve teljesen nyugodtan tűri a procedúrát, vidáman, csacsogva játszanak, míg sorra nem kerülünk, Csenge már az első alkalmat is végigrötyögte, a doktornénik, asszisztensek imádják őket, mindenki kedves, rendes. Csenge rendre elalszik a kezelés alatt: még meg sem kapta az utolsó tűt és már el is nehezül a légzése, nemsokára pedig a horkolását hallom. Fél órán keresztül vannak bennünk a tűk, alig bírom felkelteni a végén, olyan mély álomba zuhan. Mostanában már Ajsa is belealszik - fekszem középen és két oldalról hallgatom a szuszogással vegyes horkolást. :-)

Én a harmadik alkalommal jártam hasonlóképpen: más pontokba kaptam a tűket és alig bírtam hazaérni. Sosem alszom napközben, de délután 6-kor kidőltem és megszakítás nélkül aludtam 12 órát. Olyan szintű ólmos fáradtság fogott el, amihez hasonló korábban nem éreztem. Másnapra már semmi bajom nem volt, de előző nap, mint egy darab fa, kidőltem.

Akupunktúrával párhuzamosan továbbra is hordtuk a szemüveget, szemtapaszt, amivel minden reggel megvívtuk a harcunkat Csengével, de folyamatosan erősítettük benne, hogy ez az ő érdekében történik és ha rendes és egész nap viseli, hamarabb fog meggyógyulni a szeme. Folyt a kalózkodás, még egy olyan könyvet is felkutattam, amit szemüveges gyerekeknek írtak és hurráoptimizmussal hirdeti, miért is jó, ha a szemüvegesek táborába tartozol...

Igyekeztünk, de azért zaklatottak voltunk. Majd egyszercsak ülök a gép előtt...valaki megoszt egy videót: "Dobjuk el a szemüveget!" Megnézem az egy órás youtube videót...és elbizonytalanodom. Az Oroszországban tartott előadás a szem felépítésének, működésének részletezésével kezdődik, miért lát homályosan a rövidlátó, miért a távollátó, a retinához képest hová vetül a látott kép. És következik a lényeg: a lencsékkel és dioptriákkal a szemorvosok a retinára fókuszálják a látott képet, azaz a látás ismét élessé válik. A probléma csupán annyi, hogy a valós okot nem kezelték. Csak korrigáltak.
Mint amikor egy fájó, vagy sebes lábnak mankót adnak...de nem kezelték a lábat magát. Ha az ember orrára szemüveg kerül, többé már nem a szemének kell erőlködnie, a lencse átveszi ezt a feladatot helyette, míg a szem maga folyamatosan egyre kevesebbet dolgozik és egyre erősebb dioptriákra van szükség. A szemizmok helyett a lencse dolgozik, a szemizmok elsorvadnak. Az előadás közepén pedig következnek azok a gyakorlatok, amiknek rendszeres gyakorlásával maga az ok kezelhető...de ehhez le kell tenni a szemüveget végleg, bármilyen ijesztő gondolat is ez. Izgatottan feküdtem le aludni, az új információk kavarogtak a fejemben. Másnap levettem a szemüvegemet napközben. 21 év szemüveg és kontaktlencseviselés után elég szokatlan volt és kényelmetlen, mennyi minden lett hirtelen homályos a -2,5-es szememmel.

Délutánra persze visszatettem, hisz hogy nézne az ki, hogy a gyerekben tartom a lelket én meg nem hordom. Nem mertem Csengéről levenni a szemüveget. Hogy is tehetném, hiszen három különböző szemorvos állította egybehangzóan, hogy a látását teszem kockára!? Persze, hogy megijedtünk. Magamon még elkísérletezgethetek, de a gyerekemmel nem merem megtenni. Annyi változott a videó hatására, hogy óvoda után mindannyian beálltunk a szoba közepére (én és a három gyerek) és elvégeztük közösen a feladatokat. Ilyenkor Csengével levetettem a szemüveget, hisz abban nem ér semmit a gyakorlat.

Az egy órás előadás, ami elindított az új úton, alapvetően a Bates-módszeren alapszik. Nagyon tömören és röviden: Bates egy 100 évvel ezelőtt élt szemorvos volt, aki arra tette fel az életét, hogy az emberek szemét meggyógyítsa. Kudarcként élte meg, hogy a páciensek, mikor visszatértek hozzá kontrollra, egyre rosszabbul láttak, egyre erősebb szemüveget kellett nekik felírnia. Az egyik beteg egyszer elutazott valahová 1,5-2 hónapra, ám a szemüvegét véletlenül otthon hagyta. Nyaralás után elment Bateshez kontrollra, aki meglepődve tapasztalta, hogy a páciens szeme, látása javult. Beleásta magát a témába, rengeteg kísérletet, megfigyelést hajtott végre, mely során rájött, hogy a szem különböző szituációkban eltérően viselkedik, így például stresszes helyzetben kifejezetten rosszabbul teljesít.

Az általa kidolgozott feladatok nagy része ennek a stresszes állapotnak a feloldásáról szól: ha a mentális stressz - ami a kiváltó oka a szemproblémának - megszűnt, a helyes látás visszaáll (mindegy, hogy rövidlátásról, távollátásról, kancsalságról, tomaplátásról, vagy akár színtévesztésről beszélünk).

Őszintén szólva Bates módszerébe és az őt Magyarországon képviselő Vén Péterbe már egyszer belefutottam, mégpedig a "mind a három gyerekre rakjunk szemüveget" bejelentés utáni napokban, amikor épp a Rókus Kórházat igyekeztem elérni, hogy még egy orvos véleményét hallhassuk. Egészen pontosan anyósom vetette fel óvatosan, hogy létezik Vén Péter, egy ismerősük a gyerekével hozzájár, akinek a látása olyan mértékben javult a gyakorlatok hatására, amit korábban remélni sem mert. Persze ennek előfeltétele a szemüveg letétele, és azokban a napokban ez nagyon ijesztő gondolatnak tűnt...a szemészek tényleg ránk hozták a frászt...Na jó, nézzük, ki is az a Vén Péter! Rákeresek az oldalára (www.szemtorna.hu), beleolvasok a cikkekbe (akkor még nem láttam az egy órás orosz előadást)..."a látás illúzió", írja a bevezető. Te jó ég, ez nekem magas...mi az hogy illúzió, mi az, hogy a látás 90 százaléka az agyban dől el és csak 10 százalékért felelős a szem? Elolvasom a gyakorlatokat...ez nekem túl sok...és lehet, hogy én felnőttként még csak kezdek ezzel valamit, de 5 és 7 éves gyerekeknek ezt mégis hogy magyarázom el? (Utólag kiderült, a gyerekek sokkal hamarabb ráéreznek a lényegre és értik meg a gyakorlatok lényegét, mint az ezerszer korlátoltabb felnőtt).

A "sors" elém dobta a lehetőséget...beleolvastam és hiába vagyok nyitott a hagyományostól eltérő gondolatok iránt, a módszer leírása számomra túl elvontnak tűnt, így elvetettem. Aztán később ismételten belefutottam az internetes előadás által és valami elkezdett bennem mocorogni...Az orosz előadás hatására ismét rákeresek Vén Péterre, rengeteg cikk jelenik meg, interjúk, videók...és lassan, de biztosan elönt a bizonyosság: Csenge a mai naptól leteszi a szemüveget!!! És már hívom is Vén Pétert, hogy időpontot kérjek. Másfél hónapra be van táblázva, annyian kezdtek el hirtelen érdeklődni a módszerrel kapcsolatban, de ááá épp itt egy lyuk...lecsapok rá, két nap múlva nála ülünk a három gyerekkel.

Vén Péter és a Bates-módszer

Én akkor már hetek óta nem hordtam a szemüveget, utcán sem, óvodába menet sem - néha nem találtam a gyerekeimet az udvaron, de mindegy :-))) -, ide azonban kivételesen kontaktlencsében érkezem, szeretném látni, mit látnak a lányok a táblán és mit nem.

Rögtön a legelején rámnéz és megjegyzi: "De anyukának sem jó a szeme, ugye?" Hebegek, hogy "neeem, kontaktlencsét hordok, 11 éves koromban kaptam szemüveget." "Hát akkor nem sikerült ezt jól kikezelni" válaszolja, a bal szememmel kifelé nézek és a fejemet is a szemprobléma miatt ferdén tartom...sőt, mint a következő 2 órában kiderül, ha mosolygok, a szám bal szeglete is arra torzul amerre elnéz a bal szem...sose tűnt fel, családomnak sem, férjemnek sem, de a szakember rögtön kiszúrta. (Megjegyszem szemorvos sosem, hiszen nem globálisan vizsgálják az embert, csak a szemébe kukucskálnak szigorúan...)

A következő két óra, amit a lányokra fordít, véglegesen megszilárdítja bennünk az érzést, hogy végre megtaláltuk a helyes utat az elmúlt hónapok gyötrődései után. Csenge az első, a feladata az lenne, hogy gondoljon egy fekete dologra - a lényeg, hogy a gyerek valamiféle kapcsolatban legyen a tárggyal, így könnyebben el tudja képzelni. Hát, nálunk nincs sok fekete otthon, de csak eszébe jut valami: egy fekete plüss párduc. Nagyon jó, akkor csukd be a szemed Csenge, el tudod képzelni ezt a párducot, látod magad előtt? Igen. Nyisd ki a szemed, el tudod képzelni, ide a falra is? Igen. A plafonra is? Igen. És a táblára, ahol a jelek vannak? Igen.

Szuper, ezzel megvolnánk, ezután jött az első döbbenet. Ismét el kellett képzelnie a fekete párducot, nyitott szemmel, de az egyik szemét takarja le. Letakarta az egyik szemét, ment a dolog. Letakarta a jó szemét és a tompánlátó szemmel nem ment. Na most akkor hogy is van ez? Miért nem tudja a tompánlátó szemmel ELKÉPZELNI az adott dolgott? Csak a "jó" szemével? Hiszen nem konkrét látásról beszélünk, csupán képzeletről...És itt jön az alapgondolat, ami Bateshez kötődik: mert az agyban dől el a látás 90 százaléka...és ezt a blokkot az agynál kell kezelni, nem a szemnél...és a szemorvosok 99 százaléka csak ezzel a maradék 10 százalékkal, kizárólag a szemmel foglalkozik és lencséket pakol az ember orrára.

Ami ezután következett, tényleg döbbenetes volt. "Csenge mit látsz a táblán?" A tábla feléig jutott el tompán látó szemmel, utána semmi. És jött a "fekete párducos módszer": nem baj, ha nem látod, csukd be a szemed és képzelj erre a jelre egy fekete párducot. Minek látod? És Csenge CSUKOTT SZEMMEL megmondja a helyes választ. Férjemmel egymásra nézünk. Menjünk egy sorral lejjebb: nézz rá, nem baj, ha nem látod, csukd be a szemed és képzeld rá a fekete párducot, akkor ez szerinted mi? És Csenge csukott szemmel megmondja a helyes választ. És ötször egymás után megmondja a helyes választ, míg eljutunk a legutolsó, legapróbb sorig. Csukott szemmel. Mi minden egyes sornál egymásra nézünk férjemmel hitetlenkedve és nem értjük, egyszerűen NEM ÉRTJÜK, mi történik.

Majd Ajsa következik. Neki másik módszer jön be inkább, így azt sajátítja el, könnyebben is reagál a szituációra természetéből fakadóan. Ő is csak a közepéig látja a tompán látó szemmel, vagy egy sorral lejjebb. A frissen tanult módszerrel végigolvassa a táblát a legapróbb betűig. Zavartan kacarászva hitetlenkedünk férjemmel. Hanga már kacifántosabb eset, neki elvileg cilinderes korrekcióra lenne szüksége, ráadásul korából adódóan még nem elég megbízhatóak a válaszai. :-)

Két órát töltünk Vén Péternél, több gyakorlatot megtanít, amiket naponta kellene végeznünk, másfél hónap múlva vár minket vissza. Na és ugyebár a lényeg: hajlandóak vagyunk-e belemenni abba, hogy levegyük a szemüveget Csengéről, mert igazából javulás csak így érhető el. Igen, 2 nappal ezelőtt le is vettük, szemtapasszal mi legyen? Az sem kell, csupán az egyik típusú feladat gyakorlása közben takarja le magának a gyerek a jó szemét és a tompán látót trenírozza.

Ott, ahol a "modern orvostudomány" széttárja a kezét és hét éves kor után már szinte semmit sem tud tenni a tompalátás ellen, egy 100 éves módszer épp az ellenkezőjét állítja. Bárki, bármilyen korban elsajátíthatja a technikát és ha képes alkalmazni a mindennapok során, csodákra lehet képes.

Újabb kontroll

Mondanom sem kell, Csenge eszméletlenül felszabadult, ismét "régi arcával" érkezik az óvodába, újra vidám, jókedvű. A gyakorlatokat minden nap szigorúan elvégezzük, érthető módon probléma csak Csenge hozzáállásával volt, mikor hívtam őket a közös edzésre: a legtöbb negatív élmény neki adatott a szemmel kapcsolatban, így nehezebben fogadta el a rendszeres foglalkozásokat, mint testvérei. Elmagyaráztam, hogy olyan nincs, hogy szemüveg, szemtapasz nincs és a feladatokat sem hajlandó csinálni. Ha nem működik együtt, felveheti ismét a a szemüveget, válasszon, melyiket szeretné.

Óvoda után heti egyszer akupunktúra, szemmasszázs, melyet Eőry Ajándok rendelőjében tanultunk (hőkamerával kimutatható módon növeli a szem vérellátottságát), naponta Bates-Vén Péter gyakorlatok.

Közeledett a kontroll időpontja a Rókus Kórházban. Hezitáltunk férjemmel, mi lenne a jó megoldás: mi is kíváncsiak vagyunk, mit mutat ki egy "hagyományos" szemorvos vizsgálata, javult-e a látás, de mégsem szeretnék rögtön azzal nyitni: "Jó napot kívánok, ijesztő intelmei ellenére nem hallgattunk Önre, levettük a szemüveget és a szemtapaszt...na és akkor most kérem nézze meg, mennyit lát a gyerek." Ez így azért nem tűnt kellemes belépőnek...na jó, akkor megbeszéljük Csengével, bemegy szemüvegben, mintha hordaná, aztán lát, amit lát azon a táblán, hazajövünk és folytatjuk a szemgyakorlatokat.

Csenge szemének javulása nagyon jól haladt a másfél hónap során: mikor elkezdtük, rosszabb szemmel már a harmadik sornál bizonytalankodni kezdett, nem látta...másfél hónap elteltével ugyanez a bizonytalanság a HATODIK sornál kezdődött el (a tábla összesen nyolc sorból áll és a maradék kettőt csukott szemmel mondta meg). Férjem, aki hitetlenkedve nézte végig az egyik látástábla-olvasó gyakorlatunkat, kíváncsi lett valamire. Kiültette Csengét 10 méterre a táblától (a gyakorlatot 5 méterről kell végezni). A távolság irreális, egy jó szemű ember is csak fekete pontként látja az utolsó sort, kizárt, hogy bárki meg tudja mondani, milyen jelek szerepelnek ott. "Nem baj Csenge, ha nem látod, senki sem látná" - kezdtem - "csukd be a szemed és képzeld oda a fekete párducot" És megmondta, mire mutattam! Ok, nézzünk még egyet, ez lehet véletlen is...és megint helyes a válasz!!!
Röviden a jelenség lényege: a látás 90 százalékban az agyban dől el. Ha a szem akár fél másodperc erejéig is, de látott egy adott képet, azt már az agy felfogta...és onnan már csak elő kell hívni az információt. De ezt görcsös bámulással, "akarom látni" hozzáállással nem lehet. Ajsát kérdeztem egyszer, mégis mit lát csukott szemmel, amikor előhívja az agyából a képet. Nála ugyanis más technika jött be, ő csukott szemmel elképzeli, hogy az adott jel mozog. Nyitott szemmel már nem látja az x-edik sort, "csukd be a szemed és képzeld el, hogy mozog"...egyszercsak boldog mosolyra húzódik a szája, "látom már, nagyon mozog...és rózsaszín", kiált fel boldogan, majd megjelenik neki csukott szemmel a jel nagyobb méretben. Ha már mosolyog, tudom, hogy a helyes választ fogja adni. Vele egyszerűbben ment a dolog.
És ez az a jelenség, ami nekünk, felnőtteknek teljesen hihetetlen. Épp ezért utasítottam el, mikor legelső alkalommal belefutottam a cikkekbe. Korlátolt felnőttként nem értem, de a gyereknek ez még egyértelmű: "persze, mozog a betű, a Kinder figura, mi ebben a fura, anya?" Én meg csak pislogok.

Egyszóval ott tartottunk, hogy Csenge eljut a táblán nyitott szemmel a hatodik sorig. "Akkor most rakd már fel légyszíves a szemüveged...így kéne majd elolvasnod a doktornéninél a táblát." És nem látja a MÁSODIK sort...szemüvegben! Vedd le a szemüveged" És látja a hatodik sorig a nyolcból! Na jó, ez egyértelmű: lemondom a kontrollt, szemüvegben végképp nincs értelme visszamenni...lefejeli a gyerek az ajtófélfát. :-) De akkor is kellene találni egy szemorvost, hogy hivatalosan ia hallhassuk, milyen fejlődés történt.

Másfél hét múlva ismét Vén Péternél vagyunk, eltelt a másfél hónap első találkozásunk óta, nézi, vizsgálja Csenge szemét, jegyzetel, majd jön Ajsa és kibukik belőle a csodálkozó kérdés: "Mit csináltak ezekkel a gyerekekkel?" "Minden nap végeztük a gyakorlatokat." Következik a látástábla: Ajsa a tompán látó szemmel az utolsó sorig elolvas mindent, Vén Péter gyakorlatilag gyógyultnak titulálja. Csenge szemével súlyosabb problémák voltak, ám így is a tábla fele helyett a tábla utolsó előtti soráig látja a jeleket. A javulás még őt magát is szemmel láthatóan meglepte.

Egyetért azzal, hogy orvoshoz szeretnénk vinni kontrollra a lányokat, be is ajánl minket valakihez, aki azon kevesek közé tartozik a szemorvosok táborán belül, aki nem ellenzi, sőt tanítja is a Bates-módszert. Egy héttel később már a Repülőorvosi Központban várakozunk, kedves, mosolygós doktornéni, Dr. Ungváry Lilla (www.szemlelek.hu) fogadja a lányokat, a vizsgálat merőben eltér attól, amivel ezidáig találkozhattunk.

Van itt háromdimenziós ábra, kötél csomókkal, majd a legvégén a látástábla, de az is kint az udvaron, nem pedig a stresszforrást jelentő rendelőben. A szemész jegyzetel, helyesel, bólogat, ismét jegyzetel...majd a vizsgálat végén, mint szemorvos arra biztat, folytassuk a gyakorlatokat, nincs szükség szemüvegre és készüljünk fel az iskolakezdésre. A legtöbb gyerek ugyanis iskolás korában kap szemüveget és ennek semmi köze a sok olvasáshoz, a lecke feletti görnyedéshez, a rossz megvilágításhoz, vagy a szülőktől örökölt szemproblémákhoz. A látás romlását ugyanis minden esetben stressz váltja ki, melynek hatására helytelen nézési szokás alakul ki (például iskolában a tábla egész napos stresszes bámulása) és már írják is fel szerencsétlen gyereknek a szemüveget.

Vén Péter is erre készített fel mindket: az iskolakezdéssel várható majd látásromlás, a feladat csupán annyi lesz, hogy ezt egy természetes jelenségnek fogjuk fel, nem szabad bepánikolni, és a feladatokat gyakrabban kell végezni. Ha ezt észben tartjuk, nem lesz gond.

Áthatolhatatlan fal

Rengetegen kipróbálták már a módszert, ám az első balsikernél feladták: hiába látott a gyerek már az utolsó padból mindent tisztán, mikor korábban az elsőből sem ment (az iskolában már képes volt alkalmazni a helyes látástechnikát). Majd anyuka elviszi a gyereket a szemorvoshoz, fehér köpeny, rendelő, mit látsz a táblán? És nem lát...anyuka bepánikol, hagyjuk a Bates-módszert, nem jó ez semmire, kérem doktor úr, írja fel azt a szemüveget, akkor legalább nyugodtan alszom.

Saját magam tapasztaltam, hogy Csenge (aki stresszelősebb típus, mint ikertestvére és a feladatok elsajátítása is épp ezért nehezebben megy), aki már az utolsó két sor kivételével végigolvasta itthon a táblát a rosszabb szemével, rosszabbul teljesített, csak mert tokaji nagyi is nálunk volt és életében először más előtt kellett végigcsinálnia a feladatot.

Hazánkban nagyon kevés olyan szemorvos van, aki elfogadja a Bates-módszert, tanítja azt és elveti a szemüveget. Egyrészt nem ismerik, így hevesen tiltakoznak ellene, másrészről mennyi ideje is van egy átlag szemorvosnak a páciensre? 15 perc és jöhet a következő...15 perc alatt kiderült, ki meddig látja a táblát, "4. sor, az azt jelent ennyi dioptria, tessék felírtam a szemüveget, mehet kiváltani!" Bates-módszer tanítása másfél órán keresztül? Ugyan már, annyi idő nincs. Hogy arról már nem is beszéljek, mennyit költ az ember méregdrága keretekre, szemüveglencsékre, kontaktlencsékre, kontaktlencseápoló folyadékokra és szemműtétekre. Ez a bevételkiesés bizony nem lenne érdeke a "szemiparnak"...

A történet ITT folytatódik

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Szemmel kapcsolatos élményeink voltak az elsők, melyek alapvetően megváltoztatták betegségről, egészségről való véleményünket. Az élmény döbbenetes tapasztalatokkal robbant be életünkbe, a több hónap eseményét az alábbiakban osztom meg veletek:

(Az előzmények ITT olvashatóak!)

Elég nagy témát kellene összefoglalnom, ez a bizonyos négy hónap egyszerre volt stresszes, izgalmas és felemelő. Igyekszem több részre tagolni a mondanivalómat, mert hihetetlen, ami velünk történt, csak elég hosszú kifejteni.

Egy rutinvizsgálat alkalmával az Örs vezér téri szemészeten megállapították: mindhárom gyerekemnek szemüvegre van szüksége nem átlagos szemproblémák miatt, ezen kívül kettőnek a szemét is le kell ragasztani. A hír hideg zuhanyként ért minket, figyelmeztető előjel nem volt, ezen kívül szemleragasztásra az esetek túlnyomó részében 2-3 évesen kerül sor...nem is láttam még 7 éves szemtapaszos gyereket....

Búcsúzóul megkapjuk, sajnos anyuka nem biztos, hogy ennyi idősen tudunk még valamit kezdeni a tompalátással, 7 éves kor után már visszafordíthatatlan, de azért kezdjük el őket hozzászoktatni a gondolathoz, milyen szuper, vicces és jópofa dolog, ha innentől kezdve letakart szemmel élik az életüket egy ideig, járnak óvodába, közösségbe...

Környezetünk sajnálkozik, mi ledöbbenünk, majd a kezdeti lefagyás után időpontot kérünk egy másik szemorvoshoz. A Rókus kórház szakemberének véleménye: csak egyik lányomnak, Csengének kell szemüveg, kancsalság és tompalátás miatt, többieknek indokolatlan, ilyen korban egy gyerek még képes akár 5 dioptria korrigálásra is!

Lelkiállapotunk zavaros, nyugtalanító, hogyan állapíthat meg két szemorvos másfél hét leforgása alatt ennyire eltérő diagnózist...persze örülünk a hírnek, de értetlenkedünk...

A kezdeti szakasz

Csenge az első időszakban együttműködő, viseli egész nap a szemüveget és a szemtapaszt, amely ugyebár neuralgikus pontja a kezelésnek és mindkét szemorvos felkészít rá, hogy a gyerek büntetésként fogja felfogni a tapaszt, igyekezzek hát megszerettetni azt. Mi aztán tényleg mindent elkövetünk: matricás szemtapaszokért kutatom a várost, éjjel-nappal hordom a szemüveget szolidaritásképp, pedig hiúságból kamaszkoromban még a szemetet sem vittem le szemüvegben, csak kontaktlencsében :-)

Aztán beüt a csapás: Csenge délután sírva jön ki az óvodából. Nem tudom kiszedni belőle mi történt...persze tudom...nagy nehezen csak kinyögi: azt mondták rá, hogy már nem szép...Fülemben hallom a szemorvosok intelmeit, igyekszem megnyugtatni, majd ismételten elmagyarázni, miért is fontos, hogy folyamatosan viselje a szemüveget és a tapaszt, annál hamarabb gyógyul meg a szeme és teheti le végre.

Egy hét múlva ismét sírva jön ki a csoportszobából. Nem mondja el, mi történt. Baromira nehéz lelkesnek és pozitívnak maradnom, az én gyerekkoromon és személyiségemen is mély nyomot hagyott az az 5-6 év, amíg szemüveget kellett viselnem és felzaklat, ha a saját gyerekem vergődését kell végignéznem, akinek mesterségesen tágítjuk a pupilláját hogy el tudja viselni a hirtelen rákerült + 4,75-ös(!) dioptriát, miközben leragasztott szemmel belökjük egy közösségbe, ahol ő egy idő után azt kezdi érezni: kitagadják. A legújabb sírás oka: Ajsa testvére leülhetett egy bizonyos asztalhoz, mikor pedig ő közeledett újdonsült kiegészítő elemeivel az arcán, az egyik ovis gyerek megtiltotta neki, hogy leüljön hozzájuk.

Majd napról napra nyomon követhettük a Csenge személyiségében bekövetkezett változást: elkezdett befelé fordulni, reggel, amikor közeledtem felé a szemüveggel és a "gyere, válasszunk egy szép matricát a szemtapaszodra" kezdetű mondattal, a gyereken szemmel látható összeomlás volt látható: teste összecsuklott, tekintete megváltozott, kezdődött az "anya, ne vegyük fel ma a tapaszt" könyörgés.

De ugyebár a gyerek látása fontos, és bármennyire nehéz is, "betartjuk, amit a doktornéni mondott, hiszen így fogjuk Csenge meggyógyítani a szemed". Biztos nem könnyű egy kisfiúnak sem elfogadni a szemüveget, de kislány esetében - aki eddig boldogan fürdött a dicsérő szavakban, most pedig szégyenkezve, szemlesütve hordja a gyógyulása érdekében ráaggatott kellékeket - szerintem még nehezebb.

Még most is szomorúsággal tölt el, ha visszanézem a pár hónappal ezelőtt készült képeket, melyen a három testvér látható: Ajsa és Hanga kicsattan a boldogságtól, Csenge megtört tekintettel néz a kamerába...

Az első kontroll

Elérkezik az első kontroll időpontja a Rókusban, "jól van anyuka csinálják tovább, csepegtessen még tovább pupillatágítót a szemébe, mert még úgy tűnik nem egészen fogadta el a szeme az erős dioptriát is kinéz a lencse felett...de nyugodjon meg anyuka, mikor már iskolába jár és olvas, addigra megszokja..."

Nem értem, mi idáig bíztunk abban és azért nyüstöltük a gyereket, mert reménykedtünk, ha nem is iskolakezdésig, de mondjuk másodikos korára helyrehozzuk a szemét. Az orvos mondataiból, hozzáállásából viszont azt érezzük, erről szó sincs. És meddig kell hordani a szemüveget, kérdezzük nyugtalanul. Hááát, ezt így nem lehet megmondani előre...Zavartan távozunk a rendelőből, szerettünk volna valamiféle konkrét információt kapni arra vonatkozóan, mégis mi a szemész célja az egésszel? Hogy most már örökké viselni kell? Várható-e javulás? Vagy csak annyi a cél, hogy a dioptriáknak köszönhetően végiglássa a táblán a jeleket? Mi a cél??? Pusztán korrigálás, vagy gyógyítás?

Kavarogtak bennünk a kérdések, közben újabb negatív élmény következett: Csenge és Ajsa fociedzője kötelező sportorvosi vizsgálatra küldött minket a Sportkórházba. Vizelet, EKG, szemorvos...már a szemorvosnál elbuktunk. A szemész közölte, hogy ilyen gyenge szemre nem adhat ki engedélyt, mert ha az egészséges szem megsérül, szinte nem fog látni a gyerek a megmaradt tompánlátóval. Ezen kívül ledorongolt, mert Csengén aznap délelőtt nem volt szemüveg (volt munkahelyemre vittem a kórház után megmutatni mindhárom lányomat - egyszer voltak ott életükben, 8 hónapos korukban - és érthető módon kivételesen engedtem Csenge rimánkodásának erre az egy alkalomra, hogy szemtapasz és szemüveg nélkül mutatkozhasson be a sok néninek).

"Anyuka, ilyet nem szabad csinálni" - kezdődött a pánikkeltés - "egy délelőtt erejéig sem vehet le semmit! Kockáztatja a gyerek látását! Következetesen ki kell tartani, még ha a gyerek ezt büntetésként is éli meg! Máris romlott a szeme, mert nem viselte a szemüveget a mai délelőtt folyamán!"

Megjegyzem, ez az ijesztő mondat mindhárom szemorvosnál elhangzott, ott is rezgett tudatunkban, lelkünkben az elmúlt hónapok alatt: a gyerek látását veszélyezteted, ha nem tartod magad az általuk előírt kezelési módhoz...nincs kivétel, nincs "most egy órára lerakom, mert táncórán, vagy fociedzésen vagyok".

Feldúlt lélekkel jövök ki a kórházból, kint elmondom nekik, nem járhatnak focizni. Az első három évet leszámítva egy hiszti, ellenkezés nem volt részükről, érett fejjel elfogadják, amit mondok nekik, Csenge szerencsétlen a szemtapasz-szemüveg párost is tűrte, nem vágta a földhöz, mint más gyerek, nem tépte le magáról, nem bújt ki alóla...csak némán szenvedett. De most mindkettő bevágja a durcást, ők akkor is fognak járni focizni, nem érdekli őket, mit mondott az orvos! Mindannyiunk lelke háborog, újabb negatív fejezet a hónapok óta tartó szemüvegtörténetben.

A folyamat következő állomása: felfedezik, hogy a kalózoknak is le van ragasztva a szemük. Hurrá! Azonosulunk a kalózokkal. Mindegy nekem, akkor kalózmánia van - kapnak kalózfelszerelést, kalózkendőt, halálfejes gyűrűt, kitűzőt és persze a lényeget: kalózszemkendőt. Kalózként felszabadultabban játszanak a játszótéren és a gyerekek nem azt kérdezik furcsán méregetve az ikerpárost: "miért van leragasztva a szemetek?", hanem valamiféle menő dologként tekintenek a két kalóznak öltözött lánykára. Ha így könnyebben elviselik a dolgot, ám legyen. Egyszer kritizálta egy nénike az utcán őket: "Jaj gyerekek, mire ez a csúnya kalózfelszerelés, kislányokhoz inkább a hercegnő való." Egy másodperc alatt feltolultak bennem az elmúlt kínkeserves hónapok és elhajtottam a hölgyet. Hasznos tanács mindenkinek: "Ne szólj bele más életébe és ne adj kéretlen tanácsokat, mert nem tudod, épp min megy át!"

Új útra lépünk

És kezdődtek a "véletlenek": a nagycsaládos levelezési körben valaki azt kérdezi, melyik szemészt ajánlanák az ismerős anyukák a kerületben? Érkezik is a válasz: a legelső szemorvosunk neve merül fel az Örsön, aki mindhárom gyerekemnek ellentmondást nem tűrő módon szemüveget írt fel. Nem kapcsolódom be a beszélgetésbe. Következő anyuka szintén őt ajánlja, mert milyen kedves és rendes. Még mindig megtartom magamnak negatív véleményemet. Harmadik anyuka szintén őt favorizálja...na itt már én is bekapcsolódtam...
De nem is ez a lényeg - egyszer csak valaki megemlíti a csoportban, hogy gyerekkorában akupunktúra kezeléstől tette le végleg a - 3,5 dioptriás szemüvegét. Most a három éves lányánál fedeztek fel szemproblémát, akit szintén akupunktúrára visz minden héten. Érdekel a téma, elkérem a címet, a híres dr. Eőry Ajándok rendelőjében kötünk ki. Hat gyermekes apa, aki a két korábbi diplomája mellé (biológus, matematikus) megszerezte a harmadikat is: 42 évesen iratkozott be az orvosi egyetemre. A magyar akupunktúra atyjának, a szegények orvosának, a hajléktalanok dokijának is nevezik, munkáját a nemzeti ünnepen a a Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozatának kitüntetésével ismerték el. A rendelőben dolgozik egyik lánya, Eőry Ajándék, szintén orvos, hozzá kértem időpontot.

Nem készítettem fel Ajsát és Csengét igazából semmire, mert a honlapon azt olvastam, a gyerekeket nem tűvel kezelik, hanem valamiféle speciális technikával, azt meg én sem ismerem, így csak annyit mondtam: "Megyünk egy doktornénihez, aki a szemeteket fogja kezelni." Megérkezünk, várakozunk, előzetes felmérés, vérnyomásmérés, felfekszenek egy ágyra...és érkeznek a tűk. "Öööö, én azt hittem, nekik nem"...hát de.

Csenge az első...és kap nyolc tűt: szem környéke, halánték, kézfej, lábak. Eddig semmi gond, Csenge szerint nem fájt, nem érzett semmit, sőt, még kér tűt, ha van! :-) Ajsa te jössz...Ajsa ijedten pislog, le akar mászni az ágyról...már a látványtól is besokkolt, hogy a testvéréből tűk állnak ki...

"Ne félj Ajsa, nézd, anyába is szúrunk néhányat!" Anya megdermed és pislog, mint Ajsa (volt kitől örökölni) és már állnak is ki a tűk a fejemből. Ajsát ennyi azért nem nyugtatja meg, úgyhogy az ő első kezelése csordogáló könnyek között zajlik, de neki is sikerül elhelyezni a nyolc tűt. A legelső kezelésnél férjem és Hanga is elkísért minket, kint várakoztak a folyosón, de nem számítottak a látványra, ami fogadta őket, mikor beléptek a szobába. Fekszünk mozdulatlanul és tűk állnak ki belőlünk...Hanga majdnem elesett a saját lábában mély megdöbbenésében és szó szerint leesett az álla. :-)

A szúrás egyébként tényleg nem fáj, azóta hetente egyszer odajárunk (közben előjöttek egyéb testi problémák, amiket később írok meg, így azt is kezeljük), én is befekszem közéjük - ha már kísérgetem őket, miért ne, rövidlátástól kezdve magas pulzusszámig nekem is van mindenem...

Ajsa a második kezeléstől kezdve teljesen nyugodtan tűri a procedúrát, vidáman, csacsogva játszanak, míg sorra nem kerülünk, Csenge már az első alkalmat is végigrötyögte, a doktornénik, asszisztensek imádják őket, mindenki kedves, rendes. Csenge rendre elalszik a kezelés alatt: még meg sem kapta az utolsó tűt és már el is nehezül a légzése, nemsokára pedig a horkolását hallom. Fél órán keresztül vannak bennünk a tűk, alig bírom felkelteni a végén, olyan mély álomba zuhan. Mostanában már Ajsa is belealszik - fekszem középen és két oldalról hallgatom a szuszogással vegyes horkolást. :-)

Én a harmadik alkalommal jártam hasonlóképpen: más pontokba kaptam a tűket és alig bírtam hazaérni. Sosem alszom napközben, de délután 6-kor kidőltem és megszakítás nélkül aludtam 12 órát. Olyan szintű ólmos fáradtság fogott el, amihez hasonló korábban nem éreztem. Másnapra már semmi bajom nem volt, de előző nap, mint egy darab fa, kidőltem.

Akupunktúrával párhuzamosan továbbra is hordtuk a szemüveget, szemtapaszt, amivel minden reggel megvívtuk a harcunkat Csengével, de folyamatosan erősítettük benne, hogy ez az ő érdekében történik és ha rendes és egész nap viseli, hamarabb fog meggyógyulni a szeme. Folyt a kalózkodás, még egy olyan könyvet is felkutattam, amit szemüveges gyerekeknek írtak és hurráoptimizmussal hirdeti, miért is jó, ha a szemüvegesek táborába tartozol...

Igyekeztünk, de azért zaklatottak voltunk. Majd egyszer csak ülök a gép előtt...valaki megoszt egy videót: "Dobjuk el a szemüveget!" Megnézem az egy órás youtube videót...és elbizonytalanodom. Az Oroszországban tartott előadás a szem felépítésének, működésének részletezésével kezdődik, miért lát homályosan a rövidlátó, miért a távollátó, a retinához képest hová vetül a látott kép. És következik a lényeg: a lencsékkel és dioptriákkal a szemorvosok a retinára fókuszálják a látott képet, azaz a látás ismét élessé válik. A probléma csupán annyi, hogy a valós okot nem kezelték. Csak korrigáltak.
Mint amikor egy fájó, vagy sebes lábnak mankót adnak...de nem kezelték a lábat magát. Ha az ember orrára szemüveg kerül, többé már nem a szemének kell erőlködnie, a lencse átveszi ezt a feladatot helyette, míg a szem maga folyamatosan egyre kevesebbet dolgozik és egyre erősebb dioptriákra van szükség. A szemizmok helyett a lencse dolgozik, a szemizmok elsorvadnak. Az előadás közepén pedig következnek azok a gyakorlatok, amiknek rendszeres gyakorlásával maga az ok kezelhető...de ehhez le kell tenni a szemüveget végleg, bármilyen ijesztő gondolat is ez. Izgatottan feküdtem le aludni, az új információk kavarogtak a fejemben. Másnap levettem a szemüvegemet napközben. 21 év szemüveg és kontaktlencseviselés után elég szokatlan volt és kényelmetlen, mennyi minden lett hirtelen homályos a -2,5-es szememmel.

Délutánra persze visszatettem, hisz hogy nézne az ki, hogy a gyerekben tartom a lelket én meg nem hordom. Nem mertem Csengéről levenni a szemüveget. Hogy is tehetném, hiszen három különböző szemorvos állította egybehangzóan, hogy a látását teszem kockára!? Persze, hogy megijedtünk. Magamon még elkísérletezgethetek, de a gyerekemmel nem merem megtenni. Annyi változott a videó hatására, hogy óvoda után mindannyian beálltunk a szoba közepére (én és a három gyerek) és elvégeztük közösen a feladatokat. Ilyenkor Csengével levetettem a szemüveget, hisz abban nem ér semmit a gyakorlat.

Az egy órás előadás, ami elindított az új úton, alapvetően a Bates-módszeren alapszik. Nagyon tömören és röviden: Bates egy 100 évvel ezelőtt élt szemorvos volt, aki arra tette fel az életét, hogy az emberek szemét meggyógyítsa. Kudarcként élte meg, hogy a páciensek, mikor visszatértek hozzá kontrollra, egyre rosszabbul láttak, egyre erősebb szemüveget kellett nekik felírnia. Az egyik beteg egyszer elutazott valahová 1,5-2 hónapra, ám a szemüvegét véletlenül otthon hagyta. Nyaralás után elment Bateshez kontrollra, aki meglepődve tapasztalta, hogy a páciens szeme, látása javult. Beleásta magát a témába, rengeteg kísérletet, megfigyelést hajtott végre, mely során rájött, hogy a szem különböző szituációkban eltérően viselkedik, így például stresszes helyzetben kifejezetten rosszabbul teljesít.

Az általa kidolgozott feladatok nagy része ennek a stresszes állapotnak a feloldásáról szól: ha a mentális stressz - ami a kiváltó oka a szemproblémának - megszűnt, a helyes látás visszaáll (mindegy, hogy rövidlátásról, távollátásról, kancsalságról, tomaplátásról, vagy akár színtévesztésről beszélünk).

Őszintén szólva Bates módszerébe és az őt Magyarországon képviselő Vén Péterbe már egyszer belefutottam, mégpedig a "mind a három gyerekre rakjunk szemüveget" bejelentés utáni napokban, amikor épp a Rókus Kórházat igyekeztem elérni, hogy még egy orvos véleményét hallhassuk. Egészen pontosan anyósom vetette fel óvatosan, hogy létezik Vén Péter, egy ismerősük a gyerekével hozzájár, akinek a látása olyan mértékben javult a gyakorlatok hatására, amit korábban remélni sem mert. Persze ennek előfeltétele a szemüveg letétele, és azokban a napokban ez nagyon ijesztő gondolatnak tűnt...a szemészek tényleg ránk hozták a frászt...Na jó, nézzük, ki is az a Vén Péter! Rákeresek az oldalára (www.szemtorna.hu), beleolvasok a cikkekbe (akkor még nem láttam az egy órás orosz előadást)..."a látás illúzió", írja a bevezető. Te jó ég, ez nekem magas...mi az hogy illúzió, mi az, hogy a látás 90 százaléka az agyban dől el és csak 10 százalékért felelős a szem? Elolvasom a gyakorlatokat...ez nekem túl sok...és lehet, hogy én felnőttként még csak kezdek ezzel valamit, de 5 és 7 éves gyerekeknek ezt mégis hogy magyarázom el? (Utólag kiderült, a gyerekek sokkal hamarabb ráéreznek a lényegre és értik meg a gyakorlatok lényegét, mint az ezerszer korlátoltabb felnőtt).

A "sors" elém dobta a lehetőséget...beleolvastam és hiába vagyok nyitott a hagyományostól eltérő gondolatok iránt, a módszer leírása számomra túl elvontnak tűnt, így elvetettem. Aztán később ismételten belefutottam az internetes előadás által és valami elkezdett bennem mocorogni...Az orosz előadás hatására ismét rákeresek Vén Péterre, rengeteg cikk jelenik meg, interjúk, videók...és lassan, de biztosan elönt a bizonyosság: Csenge a mai naptól leteszi a szemüveget!!! És már hívom is Vén Pétert, hogy időpontot kérjek. Másfél hónapra be van táblázva, annyian kezdtek el hirtelen érdeklődni a módszerrel kapcsolatban, de ááá épp itt egy lyuk...lecsapok rá, két nap múlva nála ülünk a három gyerekkel.

Vén Péter és a Bates-módszer

Én akkor már hetek óta nem hordtam a szemüveget, utcán sem, óvodába menet sem - néha nem találtam a gyerekeimet az udvaron, de mindegy :-))) -, ide azonban kivételesen kontaktlencsében érkezem, szeretném látni, mit látnak a lányok a táblán és mit nem.

Rögtön a legelején rámnéz és megjegyzi: "De anyukának sem jó a szeme, ugye?" Hebegek, hogy "neeem, kontaktlencsét hordok, 11 éves koromban kaptam szemüveget." "Hát akkor nem sikerült ezt jól kikezelni" válaszolja, a bal szememmel kifelé nézek és a fejemet is a szemprobléma miatt ferdén tartom...sőt, mint a következő 2 órában kiderül, ha mosolygok, a szám bal szeglete is arra torzul amerre elnéz a bal szem...sose tűnt fel, családomnak sem, férjemnek sem, de a szakember rögtön kiszúrta. (Megjegyszem szemorvos sosem, hiszen nem globálisan vizsgálják az embert, csak a szemébe kukucskálnak szigorúan...)

A következő két óra, amit a lányokra fordít, véglegesen megszilárdítja bennünk az érzést, hogy végre megtaláltuk a helyes utat az elmúlt hónapok gyötrődései után. Csenge az első, a feladata az lenne, hogy gondoljon egy fekete dologra - a lényeg, hogy a gyerek valamiféle kapcsolatban legyen a tárggyal, így könnyebben el tudja képzelni. Hát, nálunk nincs sok fekete otthon, de csak eszébe jut valami: egy fekete plüss párduc. Nagyon jó, akkor csukd be a szemed Csenge, el tudod képzelni ezt a párducot, látod magad előtt? Igen. Nyisd ki a szemed, el tudod képzelni, ide a falra is? Igen. A plafonra is? Igen. És a táblára, ahol a jelek vannak? Igen.

Szuper, ezzel megvolnánk, ezután jött az első döbbenet. Ismét el kellett képzelnie a fekete párducot, nyitott szemmel, de az egyik szemét takarja le. Letakarta az egyik szemét, ment a dolog. Letakarta a jó szemét és a tompánlátó szemmel nem ment. Na most akkor hogy is van ez? Miért nem tudja a tompánlátó szemmel ELKÉPZELNI az adott dolgott? Csak a "jó" szemével? Hiszen nem konkrét látásról beszélünk, csupán képzeletről...És itt jön az alapgondolat, ami Bateshez kötődik: mert az agyban dől el a látás 90 százaléka...és ezt a blokkot az agynál kell kezelni, nem a szemnél...és a szemorvosok 99 százaléka csak ezzel a maradék 10 százalékkal, kizárólag a szemmel foglalkozik és lencséket pakol az ember orrára.

Ami ezután következett, tényleg döbbenetes volt. "Csenge mit látsz a táblán?" A tábla feléig jutott el tompán látó szemmel, utána semmi. És jött a "fekete párducos módszer": nem baj, ha nem látod, csukd be a szemed és képzelj erre a jelre egy fekete párducot. Minek látod? És Csenge CSUKOTT SZEMMEL megmondja a helyes választ. Férjemmel egymásra nézünk. Menjünk egy sorral lejjebb: nézz rá, nem baj, ha nem látod, csukd be a szemed és képzeld rá a fekete párducot, akkor ez szerinted mi? És Csenge csukott szemmel megmondja a helyes választ. És ötször egymás után megmondja a helyes választ, míg eljutunk a legutolsó, legapróbb sorig. Csukott szemmel. Mi minden egyes sornál egymásra nézünk férjemmel hitetlenkedve és nem értjük, egyszerűen NEM ÉRTJÜK, mi történik.

Majd Ajsa következik. Neki másik módszer jön be inkább, így azt sajátítja el, könnyebben is reagál a szituációra természetéből fakadóan. Ő is csak a közepéig látja a tompán látó szemmel, vagy egy sorral lejjebb. A frissen tanult módszerrel végigolvassa a táblát a legapróbb betűig. Zavartan kacarászva hitetlenkedünk férjemmel. Hanga már kacifántosabb eset, neki elvileg cilinderes korrekcióra lenne szüksége, ráadásul korából adódóan még nem elég megbízhatóak a válaszai. :-)

Két órát töltünk Vén Péternél, több gyakorlatot megtanít, amiket naponta kellene végeznünk, másfél hónap múlva vár minket vissza. Na és ugyebár a lényeg: hajlandóak vagyunk-e belemenni abba, hogy levegyük a szemüveget Csengéről, mert igazából javulás csak így érhető el. Igen, 2 nappal ezelőtt le is vettük, szemtapasszal mi legyen? Az sem kell, csupán az egyik típusú feladat gyakorlása közben takarja le magának a gyerek a jó szemét és a tompán látót trenírozza.

Ott, ahol a "modern orvostudomány" széttárja a kezét és hét éves kor után már szinte semmit sem tud tenni a tompalátás ellen, egy 100 éves módszer épp az ellenkezőjét állítja. Bárki, bármilyen korban elsajátíthatja a technikát és ha képes alkalmazni a mindennapok során, csodákra lehet képes.

Újabb kontroll

Mondanom sem kell, Csenge eszméletlenül felszabadult, ismét "régi arcával" érkezik az óvodába, újra vidám, jókedvű. A gyakorlatokat minden nap szigorúan elvégezzük, érthető módon probléma csak Csenge hozzáállásával volt, mikor hívtam őket a közös edzésre: a legtöbb negatív élmény neki adatott a szemmel kapcsolatban, így nehezebben fogadta el a rendszeres foglalkozásokat, mint testvérei. Elmagyaráztam, hogy olyan nincs, hogy szemüveg, szemtapasz nincs és a feladatokat sem hajlandó csinálni. Ha nem működik együtt, felveheti ismét a a szemüveget, válasszon, melyiket szeretné.

Óvoda után heti egyszer akupunktúra, szemmasszázs, melyet Eőry Ajándok rendelőjében tanultunk (hőkamerával kimutatható módon növeli a szem vérellátottságát), naponta Bates-Vén Péter gyakorlatok.

Közeledett a kontroll időpontja a Rókus Kórházban. Hezitáltunk férjemmel, mi lenne a jó megoldás: mi is kíváncsiak vagyunk, mit mutat ki egy "hagyományos" szemorvos vizsgálata, javult-e a látás, de mégsem szeretnék rögtön azzal nyitni: "Jó napot kívánok, ijesztő intelmei ellenére nem hallgattunk Önre, levettük a szemüveget és a szemtapaszt...na és akkor most kérem nézze meg, mennyit lát a gyerek." Ez így azért nem tűnt kellemes belépőnek...na jó, akkor megbeszéljük Csengével, bemegy szemüvegben, mintha hordaná, aztán lát, amit lát azon a táblán, hazajövünk és folytatjuk a szemgyakorlatokat.

Csenge szemének javulása nagyon jól haladt a másfél hónap során: mikor elkezdtük, rosszabb szemmel már a harmadik sornál bizonytalankodni kezdett, nem látta...másfél hónap elteltével ugyanez a bizonytalanság a HATODIK sornál kezdődött el (a tábla összesen nyolc sorból áll és a maradék kettőt csukott szemmel mondta meg). Férjem, aki hitetlenkedve nézte végig az egyik látástábla-olvasó gyakorlatunkat, kíváncsi lett valamire. Kiültette Csengét 10 méterre a táblától (a gyakorlatot 5 méterről kell végezni). A távolság irreális, egy jó szemű ember is csak fekete pontként látja az utolsó sort, kizárt, hogy bárki meg tudja mondani, milyen jelek szerepelnek ott. "Nem baj Csenge, ha nem látod, senki sem látná" - kezdtem - "csukd be a szemed és képzeld oda a fekete párducot" És megmondta, mire mutattam! Ok, nézzünk még egyet, ez lehet véletlen is...és megint helyes a válasz!!!
Röviden a jelenség lényege: a látás 90 százalékban az agyban dől el. Ha a szem akár fél másodperc erejéig is, de látott egy adott képet, azt már az agy felfogta...és onnan már csak elő kell hívni az információt. De ezt görcsös bámulással, "akarom látni" hozzáállással nem lehet. Ajsát kérdeztem egyszer, mégis mit lát csukott szemmel, amikor előhívja az agyából a képet. Nála ugyanis más technika jött be, ő csukott szemmel elképzeli, hogy az adott jel mozog. Nyitott szemmel már nem látja az x-edik sort, "csukd be a szemed és képzeld el, hogy mozog"...egyszercsak boldog mosolyra húzódik a szája, "látom már, nagyon mozog...és rózsaszín", kiált fel boldogan, majd megjelenik neki csukott szemmel a jel nagyobb méretben. Ha már mosolyog, tudom, hogy a helyes választ fogja adni. Vele egyszerűbben ment a dolog.
És ez az a jelenség, ami nekünk, felnőtteknek teljesen hihetetlen. Épp ezért utasítottam el, mikor legelső alkalommal belefutottam a cikkekbe. Korlátolt felnőttként nem értem, de a gyereknek ez még egyértelmű: "persze, mozog a betű, a Kinder figura, mi ebben a fura, anya?" Én meg csak pislogok.

Egyszóval ott tartottunk, hogy Csenge eljut a táblán nyitott szemmel a hatodik sorig. "Akkor most rakd már fel légyszíves a szemüveged...így kéne majd elolvasnod a doktornéninél a táblát." És nem látja a MÁSODIK sort...szemüvegben! Vedd le a szemüveged" És látja a hatodik sorig a nyolcból! Na jó, ez egyértelmű: lemondom a kontrollt, szemüvegben végképp nincs értelme visszamenni...lefejeli a gyerek az ajtófélfát. :-) De akkor is kellene találni egy szemorvost, hogy hivatalosan ia hallhassuk, milyen fejlődés történt.

Másfél hét múlva ismét Vén Péternél vagyunk, eltelt a másfél hónap első találkozásunk óta, nézi, vizsgálja Csenge szemét, jegyzetel, majd jön Ajsa és kibukik belőle a csodálkozó kérdés: "Mit csináltak ezekkel a gyerekekkel?" "Minden nap végeztük a gyakorlatokat." Következik a látástábla: Ajsa a tompán látó szemmel az utolsó sorig elolvas mindent, Vén Péter gyakorlatilag gyógyultnak titulálja. Csenge szemével súlyosabb problémák voltak, ám így is a tábla fele helyett a tábla utolsó előtti soráig látja a jeleket. A javulás még őt magát is szemmel láthatóan meglepte.

Egyetért azzal, hogy orvoshoz szeretnénk vinni kontrollra a lányokat, be is ajánl minket valakihez, aki azon kevesek közé tartozik a szemorvosok táborán belül, aki nem ellenzi, sőt tanítja is a Bates-módszert. Egy héttel később már a Repülőorvosi Központban várakozunk, kedves, mosolygós doktornéni, Dr. Ungváry Lilla (www.szemlelek.hu) fogadja a lányokat, a vizsgálat merőben eltér attól, amivel ezidáig találkozhattunk.

Van itt háromdimenziós ábra, kötél csomókkal, majd a legvégén a látástábla, de az is kint az udvaron, nem pedig a stresszforrást jelentő rendelőben. A szemész jegyzetel, helyesel, bólogat, ismét jegyzetel...majd a vizsgálat végén, mint szemorvos arra biztat, folytassuk a gyakorlatokat, nincs szükség szemüvegre és készüljünk fel az iskolakezdésre. A legtöbb gyerek ugyanis iskolás korában kap szemüveget és ennek semmi köze a sok olvasáshoz, a lecke feletti görnyedéshez, a rossz megvilágításhoz, vagy a szülőktől örökölt szemproblémákhoz. A látás romlását ugyanis minden esetben stressz váltja ki, melynek hatására helytelen nézési szokás alakul ki (például iskolában a tábla egész napos stresszes bámulása) és már írják is fel szerencsétlen gyereknek a szemüveget.

Vén Péter is erre készített fel minket: az iskolakezdéssel várható majd látásromlás, a feladat csupán annyi lesz, hogy ezt egy természetes jelenségnek fogjuk fel, nem szabad bepánikolni, és a feladatokat gyakrabban kell végezni. Ha ezt észben tartjuk, nem lesz gond.

Áthatolhatatlan fal

Rengetegen kipróbálták már a módszert, ám az első balsikernél feladták: hiába látott a gyerek már az utolsó padból mindent tisztán, mikor korábban az elsőből sem ment (az iskolában már képes volt alkalmazni a helyes látástechnikát). Majd anyuka elviszi a gyereket a szemorvoshoz, fehér köpeny, rendelő, mit látsz a táblán? És nem lát...anyuka bepánikol, hagyjuk a Bates-módszert, nem jó ez semmire, kérem doktor úr, írja fel azt a szemüveget, akkor legalább nyugodtan alszom.

Saját magam tapasztaltam, hogy Csenge (aki stresszelősebb típus, mint ikertestvére és a feladatok elsajátítása is épp ezért nehezebben megy), aki már az utolsó két sor kivételével végigolvasta itthon a táblát a rosszabb szemével, rosszabbul teljesített, csak mert tokaji nagyi is nálunk volt és életében először más előtt kellett végigcsinálnia a feladatot.

Hazánkban nagyon kevés olyan szemorvos van, aki elfogadja a Bates-módszert, tanítja azt és elveti a szemüveget. Egyrészt nem ismerik, így hevesen tiltakoznak ellene, másrészről mennyi ideje is van egy átlag szemorvosnak a páciensre? 15 perc és jöhet a következő...15 perc alatt kiderült, ki meddig látja a táblát, "4. sor, az azt jelent ennyi dioptria, tessék felírtam a szemüveget, mehet kiváltani!" Bates-módszer tanítása másfél órán keresztül? Ugyan már, annyi idő nincs. Hogy arról már nem is beszéljek, mennyit költ az ember méregdrága keretekre, szemüveglencsékre, kontaktlencsékre, kontaktlencseápoló folyadékokra és szemműtétekre. Ez a bevételkiesés bizony nem lenne érdeke a "szemiparnak"...

 

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Magyarország 1990 óta ugyanannak a kétpólusú hatalmi elitnek a fogságában vergődik: a választópolgárok a libikóka hol egyik, hol a másik oldalához tartozó pártra és pártszövetségre voksolnak. Kilépni nem tudunk a helyzetből, mert ÁLLÍTÓLAG nincs alternatíva, nincsenek a voksainkra érdemes pártok, csak a rossz és rosszabb között lehet választani. Pedig az nincs így, mert van választási lehetőségünk! Ugyanis több régi és új, a hatalomban még nem korrumpálódott párt várja a támogatók, tagok és szimpatizánsok jelentkezését!

Gyűjtsük össze a választható alternatívákat! Ezért megkérek mindenkit, akinek tudomása van olyan pártról, amely nem vett részt az elmúlt évtizedek kormányzati ámokfutásában, hogy küldje el nekünk a szervezet elérhetőségét erre az email címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív

Időszámításunk előtt 494-ben Róma még csak egy város volt Itáliában. Ekkor történt, hogy az akkori patriciusok, azaz a vezető gazdasági és politikai elit próbálta elnyomni a plebeiusokat, azaz a népet. Amikor a plebeiusok ezt megunták, beszüntették a munkát és kivonultak a Róma melletti Szent Hegyre. A nép nélkül azonnal megbénult Róma városának gazdasága, valamint katonák nélkül védtelen maradt a település. Plebeiusok azzal fenyegetőztek, hogy új várost alapítanak, a patriciusok pedig éljenek magukban Rómában.

Sikerrel jártak: létrehozhatták a törvényhozás túlkapásai ellen szolgáló néptribunusi tisztséget. Ezt követően még legalább három alkalommal vonult ki a nép Rómából megvédve jogait, és hozzájárulva ezáltal ahhoz, hogy kialakítsák egy jól működő hatalmas világbirodalomhoz szükséges társadalmi alapokat. (A Wikipédia szószedete EZEN a linken olvasható el a témáról.) 

Képzeljük csak el mi lenne, ha mi, a nép egyszer csak megunnánk mindazt, ami jelenleg folyik, és a római plebeiusokhoz hasonlóan magukra hagynánk a mai kor patriciusait! Ott ülnének temérdek pénzükön, de nem tudnák hol elkölteni, mert nélkülünk semmi sem működne. Nem tudnának kin hatalmaskodni, nem volna kinek mutogatni legújabb autóikat sem. Hát nem kellene sokat várni arra, hogy könyörögve kérjék: térjünk vissza és újra dolgozzunk nekik éhbérért látástól vakulásig. Na persze.

Na de hogyan és hova vonulhatnánk ki mi ma? Az ókorban alkalmazott módszer jelenleg nem kivitelezhető abban a nemesen egyszerű formában, ahogy akkoriban megtették. 

A jelenlegi rendszer ugyanis totális, megkerülhetetlen, belülről legyőzhetetlen, megreformálhatatlan. Rendszerbéli eszközök hatástalanok vele szemben, hiszen azok is részei annak. Hiábavalóak a tüntetések, a választások, de hiábavaló a - hatékonynak tűnő - forradalom is! Sajnos pusztán illúzió az, hogy a nép felkelése eredményes lehet, hiszen hiába bukik meg egy rendszer, azzal sem lépünk ki annak keretei közül, hiszen az végül mégis felülkerekedik, visszaáll a korábbi társadalmi struktúra. Persze már mások lesznek az élén, másképp nevezik, a módszerek változnak, a hangsúlyok eltolódnak, de mégis alapvetően minden ugyanaz marad: embertelen, igazságtalan, lélekre és egészségére káros. A társadalmi "piramis" stabilan őrzi állapotát évezredek óta: a hatalmasok hatalmaskodnak, a tömegek pedig tűrnek és dolgoznak, a dolgok menetébe nincs, vagy alig van beleszólásuk (senki ne higgye azt, hogy ha négyévente egyszer lead egy rendszerbéli pártra egy szavazatot, akkor beleszólt bármibe is). 

Amíg a rendszer elemei vagyunk, azt szolgáljuk. Azzal is azt szolgáljuk, ha küzdünk ellene, hiszen azzal arra kényszerítjük, hogy ellenlépéseket tegyen, megerősítse magát. Még annyi szabadságunk sincs, hogy úgy döntsünk: megmentjük magunkat és kiszállunk. Nem tudunk kilépni belőle. Nem tudunk, mert nem tudunk önellátóak lenni, függünk tőle ezer szállal, és ott vannak még azok a kötelezettségek is, amelyek utolérnek bárhol az országban (pl. tankötelezettség stb.). 

Akkor hát mégis mit tehetünk? Hogyan győzhetjük le a rendszert? Úgy, hogy nem akarjuk legyőzni. Nem szabad ellene küzdeni, hanem el kell kezdeni felépíteni egy vele párhuzamos, működő, szervesen fejlődő közösséget. Az ókori római radikális szakítás helyett a lassú építkezést kell választanunk, haladni fokról fokra. Elkülönülés helyett használni és élni kell a rendszer által kínált eszközökkel és lehetőségekkel, ki kell használnunk és nyernünk erőforrásait. 

Sokan vagyunk, nagyon sokan. Több százezerre tehetők Magyarországon azok száma, akik magukat "felébredettnek" tartják. Létre kell hozni egy olyan felületet, ahová minden felébredett csatlakozni tud, és ahol a kivonulók megtalálhatják egymást, ahol értekezni tudnak. Ahol mindenki megtudhatja, hogy a környezetében ki tartozik még az ébren lévő közé, kivel foghat össze helyben, kivel szervezheti tovább a kivonulást. 

Minden felébredett ért valamihez, készít vagy termel valamit. A közös felületnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy mindenki megtalálhatja a számára szükséges - a többi felébredett által kínált - szolgáltatást és terméket, és ahol ő maga is meghirdetheti amije van vagy amihez ért. Ha elkezdünk egymástól vásárolni, egymástól szolgáltatásokat rendelni, akkor a pénzünk a "mieinkhez" kerül, őket gazdagítja, és ha ők is a "mieinknél" költik el majd a többletet, akkor létrejön, majd pedig idővel megerősödik a belső piac. Ha megteremtjük a saját gazdaságunkat, akkor - lépésről lépésre - életképessé válhat a rendszerről való leválás, azaz a kivonulás. Elég sokan vagyunk ahhoz, hogy beinduljon az a folyamat, amely révén a közösségünk túlnőheti a rendszert, és alapul szolgálhat egy új társadalom felépítéséhez.

Mivel minden hosszú út egy apró lépéssel kezdődik, ezért - apró lépésként - már belekezdtünk egy olyan honlap szerkesztésébe, amely alkalmas lehet a közösségépítő funkció ellátására. Ha esetleg lenne valaki, aki már rendelkezik a fent leírtak megvalósítására alkalmas kész szoftverrel, azt megkérem arra, hogy jelezze nekünk.

A kivonulás nem csak virtuális eszközök felhasználásával megvalósított összekapcsolódás révén történhet, hanem valódi fizikai módon is. Az országban egyre többen törekednek az önellátásra, számos példa van már olyan közösségekre, amelyek célja ennek megvalósítása (a közösségekről EZEN a linken olvashat bővebben).

Támogassuk és csatlakozzunk már meglévő kísérletekhez, vagy kezdjünk bele újakba! Alapítsunk élő és működő helyi közösségeket, amely révén egész települések válhatnak le a rendszerről! 

Kinek lenne kedve részt venni közösség-alapításban? Akad-e olyan polgármester és falu, amely befogadna ilyen kezdeményezést? 

Kezdjünk szerveződni, mert a rendszer káros és embertelen! Építsük fel magunkat, közösségeinket! 

Kérlek Titeket, hogy egymás megtalálása érdekében regisztráljatok be a honlapra, töltsétek fel az általatok kínált árut vagy szolgáltatást a Bazárba, hogy egymástól vásárolhassunk! Küldjétek el nekünk ötleteiteket, javaslataitokat, számoljatok be az általatok szervezett eseményekről, mutassátok be a közösségeiteket!

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Egy elmélet szerint nincs túlnépesedés a Földön. A teória abból indul ki, hogy azokban a fejlett országokban, amelyeknek van hitelt érdemlő népességnyilvántartása, többnyire csökken a népesség (ez igaz szinte minden európai országra, és az USA és Kanada is csak a bevándorlás révén tud növekedést produkálni). Ugyanakkor népességrobbanást többnyire azokban az országokban mérnek, ahol ellenőrizhetetlen vagy könnyen manipulálható az adatok valóságtartalma.