A következő bejegyzésem két éve született, mikor még nyakig benne voltunk abban a betegségről alkotott felfogásban, mellyel egy évvel ezelőtt szakítottunk a minket ért csodálatos élmények hatására. Akkoriban még életünket gyermekeink folyamatos és szinte egybefüggő "betegség korszaka" uralta...most már tudom, hogy ehhez nagyban hozzájárult akkori zaklatott lelkiállapotunk...
Ma már sok mindent másképp látok, az alábbi bejegyzést viszont azért tartom fontosnak, mert sok szülő sorstársam küzd hasonló problémával, mely főleg most, az ősz kezdetével igen aktuálissá válik. Hogy mennyire nem banális betegséggel állunk szemben, azt a www.gyogysapka.hu oldalon megjelent "Hétfejű sárkány betegség" elnevezésű cikk is jól szemlélteti.


Alábbi írásomból megtudható, hogyan kerültünk kapcsolatba az orrmosással, mely már a nátha első jeleinél sikerrel alkalmazható, így a betegség nem súlyosbodik és nem okoz fülgyulladást, orrmandula gyulladást, vagy hörghurutot. Akkoriban sok kétségbeesett hozzászólást kaptam anyáktól, akik már mindent kipróbáltak, de az állandó nátha és annak szövődményei megkeserítették mindennapjaikat. Szívből remélem, hogy minél több hasonló cipőben járó szülőhöz eljut az alábbi bejegyzés, mellyel segíthetek a probléma megoldásában.

És íme a beszámoló:

"Elmaradtam a betegeskedő időszakunkról szóló beszámolóval: július közepétől szeptember végéig megállás nélkül beteg volt valaki. Azt hittem bedilizek!

A munkával nem haladtunk, állandósult az idegörlő stressz állapota, a lakás ispotályosházzá alakult, minden úszott...az idegeim 1 hónap elteltével felmondták a szolgálatot. Volt itt minden: nyár lévén nátha kizárva, legyen akkor hányásos, hasmenéses vírus, melyet mindenki szépen széttagolva kap el: vasárnap este még semmi előjel, hétfő reggel Csenge hőemelkedéssel ébred. Rendelőben várakozunk másfél órát, diagnózis, a héten nem mehet közösségbe...szuper...

Csenge következő hétfőn mehet oviba, vasárnap este mindenki egészséges, hétfő reggel Ajsa ébred hőemelkedéssel. Rendelőben ücsörgünk másfél órát, egy hétig nem mehet oviba, munkával nem tudok haladni...majd következik Hanga egy teljes hétre...

Nem baj, három hét alatt most már mindenkin átment, most már tényleg az egész csapat megy hétfőn a helyére és ezerrel nekiállunk az elmaradásoknak, van belőlük bőven, felőrölnek az azonnali tennivalók...vasárnap este Csenge füle fáj...majd belázasodik. Egy hét kiesés...mindennel el vagyok maradva. És elkapja Ajsa...idegeim cafatokban.

Bezár az ovi, nyári szünet következik, indulunk nagyiékhoz Tokajba...Ajsa elkezd görcsökben fetrengeni, annyira fáj a hasa. Rendelő, hasnyomogatás, nem néz ki vakbélnek, ne igyon olyan sok tejet, ne egyen gyümölcsöt. 2 nap eltelik, még mindig görcsöl a hasa...újra a rendelőben ücsörgünk, újabb hasnyomogatás. Két nap múlva utazunk Tokajba, jobb lenne, ha még itthon kiderülne, mi a baj, a hasfájást a teljesen ártalmatlan dolgoktól kezdve a vakbélig bármi okozhatja. Tennivalók: Espumisan, ne egyen gyümölcsöt, ne igyon tejet.

Megérkezünk Tokajba, nyári szabadság megkezdődik...be van tervezve férjemmel egy 3 napos kikapcsolódás a szomszédos Hutákban, nagyszülők elengednek minket, vigyáznak az unokákra, két nap múlva indulnánk...ha indulunk egyáltalán, ugyanis Ajsa megérkezés első éjszakáján hányva ébred. Másnap hőemelkedés, egyéb tünet, több hányás nincs. Második éjszaka Csenge hány, másnap hőemelkedés...reggel Hanga ébreszt minket egy ágyba hányással...ilyen nincs!

Nagyszülők küldenek minket, induljunk, kb. 30 km-re leszünk, azon kívül, hogy a hányás után mindenki rendben lett, nem tapasztalható más, legfeljebb diétáznak. Zacskónyi gyógyszert, fülcsöpögtetőt, orrsprayt, orrszívót hagyok hátra és elindulunk. Három nap a Hutákban, nagyon jól érezzük magunkat, megfogadjuk, hogy máskor is visszatérünk, annyira gyönyörű! Utolsó nap felmászunk a regéci várhoz, megbeszéljük, ide holnap elhozzuk túrázni a lányokat is.

Megérkezünk Tokajba, nem volt semmi gond, Csengének volt csak egyszer hőemelkedése távollétünk alatt - utólag kiderül, ez a három nap volt az egyetlen az elmúlt és elkövetkező hetekben, amikor egészségesek voltak mindhárman...

Másnapra betervezzük a regéci kirándulást: reggelre Ajsa lázas, nagymama, nagyapa szintúgy...férjemet egy nap elteltével rázza a hideg és hányingere van, ő is ágynak dől. Pár nap múlva nagyjából mindenki egészséges, felmászunk nagyapa szőlőjébe, jön a hirtelen ötlet: "Holnap másszuk meg az egész Tokaji hegyet!" Reggelre engem ráz a hideg és bedőlök az ágyba...

Véget ér a nyári szabadság, hazajövünk Budapestre, kezdődik szeptemberben az ovi - egy hetet járnak, mikor Csenge elkap bent valamit. Rendelő, másfél órás várakozás, egy hétig otthon marad...egy hét után elkapja Ajsa...na itt borulok ki az orvosunknak..."ezt nem hiszem el, két és fél hónapja egyfolytában beteg valaki és még nem kezdődött el az őszi trutyis időjárás!"

Gyerekorvos osztja a véleményem, tényleg túl sokszor betegek, mit szólnék egy vérvételhez? Ódzkodva, de belemegyek, ha meggyógyulnak, kapunk egy beutalót.

Mindhárom gyerek náthás, ami nálunk egyet jelent a fülgyulladással, magas lázzal, a fülük olyan ronda, hogy orvosunk fül-orr-gégészhez küld rögtön. És most következik a varázsszer: a fül-orr gégész orrmosást ír elő egy héten át!

Namármost esetünkben azt kell tudni, hogy a lányok "fülesek": ahogy náthásak lesznek - hiába fújják, szívjuk - feljut a fülükig, az begyullad, lázasak lesznek és az esetek többségében csak az antibiotikum segít...elmúlt hosszú évek tapasztalata. Kipróbáltunk több dolgot: őszi-téli időszakban csodavitaminok hada, porszerű, aranyárban mért immunerősítő, mely célzottan az orr és fül okozta nyavalyákat hivatott megelőzni...semmi hatás.

Születésük után az alap bevásárlólistán szerepelt az orrszívó is, igaz, annak elektromos változata. El kellett telnie ahhoz 3 évnek és egy fül-orr-gégész által okozott fejmosásnak, hogy az elektromos orrszívót lecseréljük az orrszívó porszívóra. Ég és föld a különbség, akkor váltam az orrszívó porrszívó feltétlen hívévé, amikor saját szememmel láthattam, mennyivel több trutyit képes kiszedni, mint elektromos társa. Akinek annyit szedtek a gyerekei antibiotikumot, mint nekem a fülgyulladás miatt, az leborul a technika ezen vívmánya előtt...

De azt sosem gondoltam volna, hogy ezt még fokozni is lehet: orrmosás naponta, otthon? Ez elég bizarr...

Voltak már egyszer orrmosáson másfél évvel ezelőtt, gyerekorvosunk elégelte meg az állandó fülgyulladást, kétezerakárhányszáz forintért mosták át egy gyereknek valamelyik gyerekklinikán az orrüregét, három porontynál ez azért szép végösszegre rúgott.

Megkapjuk fül-orr-gégésztől a tennivalók listáját: ilyen orrcsepp, olyan orrspray, amolyan gyógyszer és lámpázás és orrszívás...és naponta egy orrmosás, készülék a helyi gyógyszertárban kapható 7.600 forintért.

Reggeltől délig azzal telt az idő, hogy mindhárman megkapták a reggeli gyógyszereket, reggeli orrcsöpögtetéseket, lámpázást, orrszívást, probiotikumokat...és már 12 óra is volt, amikor kezdhettük a déli adaggal elölről az egész műsort...majd kis szünet után kezdődött az esti szakasz...Az őszi betegeskedő időszak három beteg gyerek esetében arra a végeláthatalan monotonitásra emlékeztet, mint amikor pár évvel ezelőtt nem csináltam mást, mint reggeltől estig három gyereket pelenkáztam...miközben körülöttem minden úszott.

Majd következett az első orrmosás: speciális só összekeverése felforralt vízzel, egyik orrlyukon befolyik, másikon ki, ezzel megtisztítja az egész orrüreget. Kihozza azt is, amit az orrszívó porszívó sem tudna, teljesen átmossa az egész rendszert.

Ezen kívül azt a tanácsot adta egy anyuka, kapjanak a lányok kétnaponta egy csepp D-vitamint. Gyerekorvosunk, aki általában nem híve az új módszereknek és ötleteknek, bevallotta, ő is olvasott már erről cikkeket, kíváncsian várja a fejleményeket. D-vitamint általánosan 1 éves korukig kapnak a gyerekek, de a legújabb vélemények szerint sokkal tovább kellene, mert nagyon hatásos a nátha és annak szövődményei megelőzésében.

Én most meg nem mondom mi segített, de 3 hónapja megszakítás nélkül járnak óvodába. Kétnaponta belecseppentek egy csepp D-vitamint a tejükbe, mikor nem felejtem el (elvileg minden nap kéne) kapnak C-vitamint, szükség esetén orrmosás.

Az orrmosás egyébként ajánlott még szénanáthában, allergiában szenvedőknek is, férjem allergiás, így ő is kap egy adagot hetente egyszer. Az átmosás után végre mélyeket tud lélegezni, normálisan kap levegőt...ami nála ritka állapot gyerekkora óta.

Kevés helyen árulják gyógyszertárban, főleg online lehet megrendelni, de az Örs vezér téri patikában eddig mindig kapható volt a készülék és a hozzávaló speciális só is.

Egyébként amióta használjuk a D-vitamint, nem is voltak igazán náthásak...egyszer-egyszer szipogtak, akkor átmostam az orrukat két napon át és szövődmény nélkül elmúlt az egész...se fülgyulladás, se láz, se antibiotikum...ez idáig elképzelhetetlen volt nálunk."

Eddig tartana a két évvel ezelőtti írásom. Annyival egészíteném ki csupán, hogy az orrmosás és a D-vitamin rendszeres használatával abban az évben szinte nem is voltak betegek. A kontraszt hatalmas volt a megelőző évekhez képest! Az orrmosó készüléket a nátha első jeleinél alkalmazni kezdtem, a folyamatot csírájában fojtottam el, így nem volt képes komolyabb betegséggé alakulni. Épp ezért furcsállom, hogy a fül-orr-gégészek nem ajánlják MINDEN egyes szülőnek, aki megfordul rendelésükön. Hét év alatt egy orvostól hallottuk csupán.