Ez honlap nagyon hosszú évek óta nem frissült, most mégis elkészült ez az iromány, mert elérkezett az, amire minden gondolkodó ember számított egy ideje, miközben mégis remélte, hogy nem következik be. Remélte és tök jól elvolt, mert az elmúlt években elkezdtünk jobban élni, a Facebook-os idővonalak tele voltak külföldi utazáson, éttermekben és remek helyeken és helyzetekben készült képekkel. Ezekbe a nyugalmas békeévekbe robbant bele a COVID, amelyből még csak fel sem ocsúdtunk igazán, máris ott állunk megszokott kényelmes világunk pusztulásának küszöbén, ráébredve: nagyon nehéz időszak elé nézünk. Olyan éles a helyzet, hogy néhány forrófejű elég ahhoz, hogy az ukrajnai háború vagy a tajvani helyzet világméretű konfliktussá kerekedjen, mint ahogy a koszovói, karabahi, közel-keleti feszültség is képes istencsapása méretű következmények kiváltására. És ha a legrosszabb mégsem következik be; akkor is a rossznak csak a minősége kérdéses, mert ami jön, az nagyon nehéz lesz. Az ajtónkon kopogtat a kontinensméretű gazdasági és energiaválság, amire tökéletes ritmussal rakódik rá az aszály és azzal járó várható élelmiszerár-robbanás, esetleg hiány. Mindez úgy, hogy Tél tábornok pár hónap múlva menetrendszerűen be fog toppanni és hideg lesz akkor is, ha nincs amivel fűtsünk vagy mit együnk, mivel fizessünk. 

Lehet persze mondogatni, remélni és hinni, hogy ez nem történhet meg, mert majd csak „megoldják valahogy” a világ vezetői, de hát az emberek és népek az első és második világháború borzalmait sem kívánták vagy akarták, mégis „lett”. Annak idején is tömegek vesztették életüket azzal az utolsó gondolattal, hogy „ez nem történhet meg”. Az ő tragédiájuk legyen nekünk gondolatébresztő, amely felhívja a figyelmet arra, hogy ami egyszer már megtörtént, az újra megismétlődhet, egy következő sorszámmal. Már a rómaiak is megmondták, hogy a történelem az élet tanítómestere, azaz Edmund Burke szavaival: „aki nem tanul a történelemből, az arra ítéltetik, hogy újra átélje azt”. Szóval nem kéne ismételnünk. 

Válság van. Válságban van Magyarország, az Európai Unió és a világ maga is. Társadalmi és gazdasági válságnak vagyunk a tanúi, átélői, elszenvedői. Nem tudjuk mi következik, a politikusok sem tudják mit tegyenek, abban azonban sajnos biztosak lehetünk, hogy a helyzet nem lesz jobb a közeljövőben. Magától semmiféleképp. 

Nekünk, egyszerű polgároknak mégsem szabad ölbe tett kézzel várakozni! Egyrészt mert vannak eszközök, amivel mi magunk tehetjük jobbá életünket, másrészt viszont nem szabad hagyni, hogy továbbra is azok a politikusok döntsenek sorsunkról, akik miatt oda jutottunk, ahol most vagyunk. 

Ebben a globális társadalmi-gazdasági válságban egyetlen út tűnik járhatónak, ez pedig a közösségek önszerveződése. Ha minden egyes helyi közösség összefog, és helyben tesz lépéseket problémái megoldására, akkor a nagy egész helyzete is elindul a megoldás irányába. Ha pedig a helyi közösségek hallatják is hangjukat, akkor a politikusok is kénytelenek lesznek figyelembe venni azt a döntések meghozatalakor.

Mit is akar a Közösségépítő (KözÉp) mozgalom? Támogatni a helyi közösségek önszerveződését, támogatni a közösségképző, közösségépítő és közösségszervező cselekvéseket, eszközöket és programokat, támogatni a közösségek érdek-képviseletét. Szeretnénk összefogni a közösségépítő személyekkel, csoportokkal, közösségekkel és társadalmi szervezetekkel, hogy együtt, közösen szervezhessük meg a közösségek közösségét, hogy együtt készülhessünk fel arra, ami elkövetkezik.